A nemzeti ünnep halasi programja
Közélet

A nemzeti ünnep halasi programja

Az Országzászló emlékmű lesz a megemlékezés helyszíne. A korábban kiadotthoz képest változik a városi március 15-i ünnepség programja Halason. A Halasi Média és Kultúra kft. szervezésében vasárnap 10 órakor kezdődik a megemlékezés. A Központi iskola diákjainak ünnepi műsorát a Halas Televízió rögzítette és vasárnap műsorra tűzi.

Március 15-én délelőtt 10 órakor az Országzászló emlékműnél zászlófelvonással és a Himnusszal kezdődik a halasi városi ünnepség. Kovács Teodóra református lelkész mond ünnepi beszédet, majd a jelenlévők közösen elszavalják a Nemzeti dal című verset.

A városvezetés ezt követően koszorút helyez el a Thorma János Múzeumban. Ez már nem része a hivatalos programnak, de aki úgy gondolja, részt vehet ezen az eseményen is.

Idén a KRK Központi Általános Iskola diákjai készültek ünnepi műsorral. Ezt a Halas Televízió a filmszínházban rögzítette és március 15-én fél 4-kor, illetve este 9 órakor levetíti.

A március 15-re tervezett Magyarok Vására a rendezvényekre vonatkozó korlátozó intézkedések miatt elmarad – közölte a vásárt szervező Hazatalálás Baráti Kör.