A teljes helyreállításra még várni kell
Közélet

A teljes helyreállításra még várni kell

A közlekedők türelmét és megértését kéri a Kiskunvíz Kft. A szolgáltató szakemberei jelenleg a Kiskunhalason, a városközpontban történt csőtörés helyreállításán dolgoznak. Mint sok más településen, itt is az ivóvízhálózatok jelentős része nagyon régi, akár 40-50 éves, folyamatosan törnek, repednek a csövek. Ilyen csőtörés miatt, a Székely utca- Bethlen Gábor tér sarkán kellett felbontani az aszfaltot.  A Kiskunvíz Kft. szolgáltatási területéhez 54 település tartozik, folyamatosan úton vannak a szervizbrigádok.

A forgalmas úttest alatti csőhálózat legalább 60 esztendős. A csőtöréskor nem a repedésnél, hanem jóval távolabb tört a felszínre a víz, így a karbantartóknak nagyobb szakaszt kellett megbontaniuk, hogy megtalálják a vízömlés helyét. Napok óta dolgoznak a szakemberek a hiba elhárításán, emellett tucatnyi hasonló helyszín van még megyeszerte.

Munkatársaim naponta 3-4 hasonló helyszínen kénytelenek hasonló út és járdabontásokat végezni- mondta a Halas Televízió megkeresésére Mátyus Zoltán a Kiskunvíz Kft. ügyvezetője. A szakember hozzátette, a javítások évente legalább 250 millió forintba kerülnek. A feladat nagyságát jól mutatja, hogy a szolgáltatási területükön lévő 54 településen 2,2 millió méternyi ivóvízhálózatot felügyelnek.

Csak Kiskunhalason 250 kilométernyi ivóvízhálózat van a földbe süllyesztve.  A szolgáltató az önkormányzattal együttműködve a folyamatban lévő útfelújításokkal egy időben jelentős felújításokat végez, a tervek szerint ilyen vezetékcsere lesz majd az Árpád utca jelentős szakaszán is.

A kiskunhalasi útbontás esetében teljes talajcserére lesz szükség, ezt követően meg kell várni a tömörödést, később egy murvaréteget terítenek a területre, amint ez is megfelelően tömörödött lesz, akkor következhet majd az aszfaltozás.