„A test, lélek, szellem harmóniája a legfontosabb”
Közélet

„A test, lélek, szellem harmóniája a legfontosabb”

A Szilády Áron Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Köre hívta meg Kiskunhalasra dr. Papp Lajos szívsebészt, aki az egészséges életmóddal kapcsolatban tartott egy előadást az intézmény dísztermében. A közel hatvanperces prezentáció során kiderült, mi mindent kell figyelembe venni és betartania azoknak, akik hosszú, egészséges életre vágynak.

A megjelenteket dr. Bognárné Nagy Éva, a Szilády Áron Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Körének elnöke köszöntötte.

- Minden év májusnak második szombatján összegyűlünk itt, a gimnáziumban. Most megtörténik az előző évvel kapcsolatos beszámoló, ami pedig külön öröm, hogy öt olyan volt diákunk is van, akiknek hetvenéves érettségi évfordulója van – mondta a baráti kör elnöke.

A nap díszvendége és egyben előadója dr. Papp Lajos szívsebész volt. A szakember eddig megjelent könyveiről és az egészséges életmód kulcsfontosságú elemeiről beszélt a halasi hallgatóságnak. Több részletet is felolvasott kutatásai nyomán született írásaiból.

- A test, lélek, szellem harmóniája a legfontosabb. A betegségeink kór oka és annak megelőzése, gyógyítása adja a Magyarok egészségkönyve című kötetem gerincét. Ilyen könyvet eddig nem adtak ki, hiszen az orvosok általában csak a testtel foglalkoznak, a pszichológusok pedig a lélekkel törődnek, de az egész ember vizsgálatával nem foglalkozik senki. Pedig ez lenne a helyes út. Olyan ez, mint egy háromlábú szék. Ha az egyik lába eltörik, felborul a szék. Esetünkben pedig felbillen az egészség – nyilatkozta dr. Papp Lajos.

A szakemberrel készült interjú a Halas Televízió Kultúrkép magazinjának jövő csütörtöki adásában lesz látható, 19:30-tól.