(►) Adomány: 5 milliót érő altató-, lélegeztető gépet kapott a kórház (galéria)
Közélet

(►) Adomány: 5 milliót érő altató-, lélegeztető gépet kapott a kórház (galéria)

Egész Európában hiánycikknek számít a lélegeztetőgép, éppen ezért számít kisebbfajta bravúrnak az, amit az UniCorp Biotech Kft. tett. Az orvostechnikai vállalkozás egy 5 millió forintot érő kombinált altató-, lélegeztetőgépet adományozott a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház SZTE Oktatókórháza részére.  Kiderült, hogy a berendezés a koronavírus-fertőzött kismamák ellátására épített műtőben lesz.

A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház SZTE Oktatkórház több területen is kezdeményező volt a koronavírus kapcsán kialakult veszélyhelyzet kezelésében. Dr. Szepesvári Szabolcs főigazgató elmondta, hogy egy új szülőszobát és műtőt alakítottak ki a piros zónán belül, az az a fertőző osztály területén a koronavírus-gyanús, illetve fertőzött kismamák ellátására. Ezen a helyen az egészségesektől teljesen elkülönített módon történik a szülés. Az operálóhelyiségben egy kombinált, altatásra és lélegeztetésre is alkalmas gép van, amelyet adományként kapott az intézmény.

A nemes felajánlást az UniCorp Biotech Kft. tette, amelynek ügyvezetője dr. Horváth László Zsolt egyetemi évfolyamtársa volt dr. Szepesvári Szabolcsnak. A vállalkozás a megkeresés után nem ismert lehetetlent és a hiánycikknek számító berendezést beszerezte. - Úgy döntöttünk, hogy ezt adományként juttatjuk el a halasi kórháznak- fogalmazott a cég ügyvezetője. További részletek a 19 órakor kezdődő híradóban.

Videó: Csóti Gábor