Advent második vasárnapján (galéria)
Közélet

Advent második vasárnapján (galéria)

Folytatódott az Adventi Főtér programsorozata, az ünnepi díszbe öltözött belvárosban kora este Ritter Nándorné vallástanár a Hanukáról beszélt, majd a baptista közösség köszöntője következett. A koszorún a második gyertyát Friebert Tibor lelkipásztor gyújtotta meg. A színpadon a 28 éves Merkbau Kft. jóvoltából a Halas Jazz Band adott közel háromnegyed órás koncertet szépszámú közönség előtt.

Nagyon sokan voltak kíváncsiak az Adventi Főtér vasárnap kora esti programjaira. Az ünnepvárás második vasárnapján kedvező időjárás várta a halasiakat. A Halasi Zsidó Hitközség nevében Ritter Nándorné vallástanár beszélt a Hanukáról és meg is gyújtotta a hanukai gyertyákat. Ezt követően a helyi baptista közösség adventi köszöntője volt énekekkel és szavalatokkal. Friebert Tibor lelkipásztor úgy fogalmazott, hogy a biblia, az advent és a karácsony üzenete mindenkié. A prédikációt követően ő gyújtotta meg a koszorún a második gyertyát. 

Ekkor még nem ért véget a program, ugyanis évek óta hagyomány, hogy a Merkbau Kft. születésnapja kapcsán koncert van a színpadon. Az alapításának 28. évfordulóját ünneplő építőipari vállalkozás marketing- és PR vezetője Torma Szabolcs elmondta, hogy eredményes évet zár a társaság. A közeljövőben pedig újabb rangos szakmai elismerést vehet át majd Budapesten Merényi Jakab tulajdonos-ügyvezető. A köszöntőt követően a Halas Jazz Band adott emlékezetes koncertet. Az Adventi Főtér programja hétfőn folytatódik, 17 órakor a Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda műsorát láthatják.

Fotók: Kovács Iván