Alacsony az influenza aktivitás a régióban
Közélet

Alacsony az influenza aktivitás a régióban

Bács-Kiskun megyében is megjelent az influenza. A kormányhivatal tájékoztatása szerint január 20-26. között közel hatszázan jelentkeztek az orvosoknál influenzaszerű tünetekkel. Kiskunmajsán, az egyik óvodában 30 százalékos a megbetegedési arány, ami 69 főt jelent.

Közleményt adott ki a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal. E szerint a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint január 20. és 26. között 587 fő fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A betegek 44 százaléka 14 év alatti gyermek, 23 százaléka pedig 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 24 szézaléka, míg 9 százaléka 60 éven felüliek közül került ki. Az elmúlt héten influenzaszerű megbetegedések közösségi halmozódásáról egy bejelentés érkezett a megye területéről. A kiskunmajsai Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda tagóvodájában a hiányzások aránya meghaladta a 30 szézalékot, eddig 69 főnél jelentkeztek influenzaszerű tünetek. Január negyedik hétében 100 ezer lakos közül 117 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű megbetegedés miatt.