Közélet
Állami ingatlanok átadása
Hamarosan átadják a kiskunhalasi Szilády Áron utca 19. szám alatti ingatlan, (volt rendőrségi épület) vagyonkezelői jogát a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságnak – olvasható a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közleményben. A tájékoztató szerint Bács-Kiskun megye átlagon felül kapott vissza állami ingatlanvagyont az elmúlt években.
A kiadott közleményből kiderül az is, hogy az átadott ingatlanok között kiemelkedő volt a tompai önkormányzatnak 15,5 millió forint értékben átadott volt laktanya. Az egykori halasi rendőrségi ingatlan vagyonkezelői jogát pedig hamarosan a megyei rendőr-főkapitányság kapja meg, ezzel szabadon rendelkezhet az épület további hasznosításáról. Azt már tudni lehet, hogy az ingatlanban kap majd helyet a helyi kormányablak, a felújításhoz szükséges előkészületek már tavaly elkezdődtek, ennek része többek között a vagyonkezelői jog átadása is.
A nemzeti vagyonkezelő és jogelődjei a megyében 44 önkormányzat részére 125 szerződéssel adtak át térítésmentesen ingatlanokat az elmúlt több mint húsz év során. Ezzel Bács-Kiskun megye önkormányzatai az országos átlag felett jutottak hozzá ingyenesen ingatlanokhoz a vagyonkezelő szervezetek állami tulajdonú ingatlanátadása keretében a rendszerváltás óta – áll az MNV Zrt. közleményében.
Szöveg-fotó: Pozsgai Ákos