Állami vagyonkezelésben az iskoláink
Közélet

Állami vagyonkezelésben az iskoláink

Január elsejétől állami vagyonkezelésbe kerül a Fazekas Mihály Általános Iskola, a Felsővárosi Általános Iskola, a Kertvárosi Általános Iskola, valamint a Bibó István Gimnázium épülete. Az étkeztetés továbbra is önkormányzati feladat lesz. A város azonban nem vonul ki teljesen az intézmények mögül, ugyanis a fejlesztésekből, felújításokból a jövőben is részt szeretne vállalni, a remények szerint ezen nem változtat az államosítás.

 

 

Mindenben megállapodott az önkormányzat és a Kiskőrösi Tankerületi Központ arról, hogy január elsejétől állami vagyonkezelésbe kerül három halasi általános- és egy középiskola épülete. Az átadás-átvételhez szükség volt a képviselő-testület hozzájárulásához is. Fülöp Róbert polgármester a döntést megelőző sajtótájékoztatóján azt mondta, ez nem jelenti azt, hogy a város kihátrál az iskolák mögül. A jövőben is szeretne részt vállalni a fejlesztésekből, felújításokból. Éppen ezért egyeztetett az érintett intézmények vezetőivel, hogy még az idén írják össze, milyen fejlesztési igényeik vannak 2017-re. Ennek alapján a jövő évi költségvetésbe nem egy keretszám, hanem pontos összeg szerepel majd erre a célra. Ez azért lehet előnyös, mert az önkormányzati erő mellé belép az állami forrás is. Azt várják ettől az új helyzettől, hogy az érintett oktatási intézmények úgy fognak fejlődni, mint amit látni lehet az egyházi fenntartású iskoláknál. Az előterjesztést végül 14 igen és 1 tartózkodás mellett fogadták el.
Jáger Levente