Arcpajzsokat kapott az Idősek Otthona
Folyamatosan készülnek az úgynevezett arcpajzsok a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskőrösi Wattay szakgimnáziumában. Nemrég a halasi kórháznak adományoztak ilyen védőeszközöket, most pedig a Szociális Szolgáltató Központ Nyúl utcai Idősek Otthonának vittek plexiből készült arcpajzsokat.
16 darab arcpajzsot ajándékozott a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum a Szociális Szolgáltató Központnak. A védőeszközöket Papp Gyula a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum főigazgatója és Franczia László a Kiskőrösi Wattay Szakgimnázium igazgatója adta át.
Az Idősek Otthonának nevében Juhász György igazgató vette át a felajánlást, és mint mondta nagy hasznát veszik majd az eszközöknek. A Wattayban pedig tovább folyik az arcpajzsok gyártása, hiszen a térségben nagy igény mutatkozik a védőeszköz iránt. Úgy tudni legközelebb Kiskunfélegyházása visznek majd arcpajzsokat, de például háziorvosok, fogorvosok, sőt még fodrászok is érdeklődnek a védőeszköz iránt.
A Wattay Digitális Közösségi Alkotóműhelyében 3D-s nyomtatás segítségével állítják elő az egész arcot védő plexi pajzsok kereteit. A cél az, hogy az egészségügyben, valamint a szociális szférában dolgozók koronavírus elleni védekezését ezzel is könnyítsék.
Az arcvédő pajzs viselése csökkenti a kórokozókkal történő érintkezés kockázatát és a szájmaszkokkal együtt is lehet használni. Könnyű súlya és állítható fejmérete miatt kényelmes viseletet biztosít, az átlátszó pajzs pedig nem korlátozza a látási viszonyokat. Anyaga ellenáll az alkoholbázisú fertőtlenítőszereknek, ezáltal lehetővé téve a többszöri viselést – közölte az iskola.