Aszfalt a Halászcsárda és Platán utcában (galéria)
Közélet

Aszfalt a Halászcsárda és Platán utcában (galéria)

Újabb lakossági kezdeményezésű útépítés valósult meg Kiskunhalason. A Halászcsárda és a Platán utcában kedden reggel kezdték meg az aszfaltozást és a tervek szerint még ezen a napon be is fejezik a Úz-Trans Kft. munkatársai.

Közel fél kilométer hosszúságban került aszfalt kedden két halasi utcára. A Halászcsárda utca és a Platán utca lakói éltek az önkormányzat kínálta lehetőséggel. Egy 2015. őszén elfogadott rendelet teszi lehetővé, hogy egy-egy utca közössége és a városháza közös teherviseléssel építsen utat. Az elmúlt két és fél évben számos ilyen közös beruházás valósult meg, többek között az Epreskert , a Liget és a Tormássy utcában is. A sóstói lakóövezetben lévő Halászcsárda és Platán utcák lakói előbb útépítési közösséget hoztak létre, a képviselő-testület támogatta az elképzelésüket. Idén februárban elkészült az útalap, kedden pedig már az aszfaltozás zajlott.

Közel fél kilométeres hosszúságú szakaszokon dolgoztak ma a kivitelezők. Az Úz-Trans Kft. brigádja nagy lendülettel látott reggel munkához. Ha minden optimálisan alakult, akkor még kedden befejezik a munkát. Közben újabb közösségek jelezték, hogy ők is élni szeretnének a lehetőséggel. A Vörösmarty, a Venyige és a Zsoltina utca lehet majd a következő, ahol megvalósul a felújítás, illetve útalap készül.