Átadták a 155 férőhelyes Misztrál dolgozói szállót (galéria)
Jelentős, közel 1 milliárd forintos fejlesztés keretein belül, kormányzati segítséggel, valamint saját forrás felhasználásával újította fel és alakította át a MI.-BAU TRADE Kft. az Esze Tamás lakótelepen található egykori szovjet katonai lakásokként használt épületet. A beruházás eredménye a Misztrál dolgozói szálló, amely XXI. századi körülményeket teremt azok számára, akik igénybe veszik a szolgáltatást. A 155 férőhelyes szálláshelyet pénteken délelőtt adták át hivatalosan, hétfőtől pedig már fogadja az első lakókat.
Majdnem napra pontosan 4 évvel ezelőtt tűzoltógyakorlat helyszíne volt az Esze Tamás lakótelepen található, akkor még felújítás előtt álló épület. Pénteken délelőtt pedig, ugyanezen a helyen felavatták Kiskunhalas legújabb fejlesztését, a Misztrál dolgozói szállót. Az ingatlanra rá sem lehet ismerni, a modern, tágas ingatlanon jelentős változások figyelhetőek meg. A MI.-BAU TRADE Kft. volt olyan bátor és bele mert vágni a beruházásba. A saját forrás mellett az Innovációs és Technológiai Minisztérium pályázatán is sikeresen szerepelve jutottak 407,7 millió forintos támogatáshoz. Az ünnepélyes avatót megtisztelte jelenlétével dr. Zöld-Nagy Viktória helyettes államtitkár, Bányai Gábor országgyűlési képviselő, dr. Demeter András országgyűlési képviselő és Kovács Ernő kormánymegbízott is.
- Azt tudjuk, hogy a magyar munkaerő nem annyira mobil. Próbáljuk különböző programokkal segíteni őket. Egyik ilyen a lakhatási támogatás, a másik pedig a munkásszállók építése. Utóbbi program 2017-ben indult el. Én gratulálok a halasiaknak, sok sikert kívánok. Gyönyörű épület lett, ez egy hotelnek is megfelelő lenne. Igényes, szépen berendezett, tágasak a helyiségek, lakószobák, a közösségi részek. Aki itt megszáll, teljes ellátást kap - fogalmazott dr. Zöld-Nagy Viktória, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára.
- Az elhagyatott laktanyaépületek hasznosításáért sokat küzdöttünk. Az eredmény most magáért beszél, minden várakozásunkat felülmúlta. Reményeink szerint, sok Halasra és környékére érkező munkavállaló számára nyújt majd ideiglenes otthont - hangoztatta Bányai Gábor országgyűlési képviselő. A beruházó célkitűzéseinek megvalósulásával Kiskunhalason és a térségben nem okozhat gondot, ha egyes fejlesztések kapcsán az ide érkező munkaerő számára szálláshelyet kell biztosítani. Bízunk abban, hogy a helyi vállalkozási fejlesztések és nagyobb városi-térségi projekttervek kivitelezése során kellően kihasznált lesz a dolgozói hotel befogadóképessége - mondta Kuris István László Kiskunhalas alpolgármestere.
Németh Miklós, a beruházó képviseletében egy bejárás keretében mutatta be a szállót. Elmondta, 2400 négyzetméteren valósult meg a fejlesztés. Huszonkilenc apartmanban, összesen 61 szobát alakítottak ki, 155 férőhellyel. Mindegyikben WC és fürdőhelység, teakonyha van. Az épületben helyet kapott egy akadálymentesített apartman-, orvosi vizsgáló és beteg szoba is. A közös használatú helységek lehetőséget biztosítanak főzésre, étkezésre, személyes holmik mosás-szárítására is. A munkaidő utáni szabadidő eltöltésére televízióval is felszerelt, kényelmes közös használatú belső tereket alakítottak ki. A gépjárművek biztonságát zárt parkoló, a személy- és vagyonbiztonságot zárt láncú, kártyás beléptető rendszer biztosítja. Az épület körüli parkosítás, a kerti kiülők a szabadtéri tartózkodást, kikapcsolódást szolgálják. Az épületre telepítettek egy 50 kW teljesítményű napelemes rendszert, amely rásegít a hőszivattyús fűtés-hűtési energia ellátásra. A létesítmény hat embernek ad munkát, a vezető Demeter Ádám elmondta: hétfőtől várják a lakókat. További részletek a 19 órakor kezdődő híradóban.