Átfogó képet kaptak a város terveiről
Közélet

Átfogó képet kaptak a város terveiről

Kiskunhalason tartotta kihelyezett elnökségi ülését a Bács-Kiskun Vármegyei Mérnöki Kamara. A szakemberek a kiskunhalasi Molnár Ferenc elnökségi tag ajánlására választották városunkat helyszínül erre az alkalomra. A kamara évente 12 ilyen elnökségi ülést tart ahol megtárgyalják az aktuális ügyeket, döntenek az új tagok felvételéről és a tervezői jogosultságok megadásáról.

Az elnökségi ülés résztvevőit Fülöp Róbert fogadta a Városháza dísztermében. A városvezető egy prezentációval készült a szakemberek számára, ebben a legfontosabb fejlesztési irányokat szemléltette.

Fülöp Róbert részletesen ismertette a Csipke Strand és Gyógyfürdő megépítéséhez eddig vezető döntéseket, folyamatokat. A mérnökök, tervezők számára fontos műszaki adatok is elhangoztak a tájékoztatóban. A városvezető arról is beszélt, hogy a komoly feladat lesz az új komplexum körüli forgalmi helyzet kezelése, a megfelelő parkolási lehetőségek kialakítása.

A polgármester elmondta, bizakodó ezzel a projekttel kapcsolatban, ha elkészül, végre méltó helyen fogadhatják a városunkba érkező turistákat. A strand gyógyvize, a halasi csipke, az időközben felújított Csetényi Park, a Sáfrik- féle szélmalom, a városházi kilátó együttesen megfelelő turisztikai célponttá teheti Kiskunhalast.

A városvezetői tájékoztatóban szó volt a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztéséről és ennek közlekedési, szállítási és logisztikai hatásairól is.