
Az ember nem eldobható
Advent harmadik vasárnapján a kiskunhalasi evangélikus gyülekezet tagjai adtak zenés, verses ünnepi műsort az Adventi Főtéren. Honti Irén evangélikus lelkész beszédében arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy a karácsonynak nem az ajándékvásárlásról kellene szólnia, hanem az igazi szeretetről és értékekről.
Vasárnap délután 17 órakor a hideg időjárás ellenére is megtelt érdeklődőkkel a belváros. Az evangélikus egyház helyi gyülekezete vallási dalokkal nyitotta meg az eseménysort, majd Honti Irén lelkész osztotta meg a halasiakkal gondolatait.

- Hajlamosak vagyunk a karácsonyt összekötni a vásárlással, a minél nagyobb ajándékok beszerzésével. A reklámok azt mondják, ha valamire ráuntunk, dobjuk el, vegyünk helyette újat, hisz hatalmas a kínálat. Igen ám, de az emberekre ez nem lehet igaz. A szeretteinket, barátainkat, ismerőseinket nem dobhatjuk el magunktól. Sokkal inkább tennünk kell annak érdekében, hogy kapcsolataink a lehető legerősebbek legyenek. Erre pedig remek alkalom a szeretet ünnepe, a karácsony – hangzott el a beszédben.

Ezt követően a hatalmas adventi koszorú harmadik gyertyájának a fénye is fellobbant a lelkészasszony jóvoltából. Jövő vasárnap a katolikus egyház képviselői adnak ünnepi műsort a főtéren, 17 órától.