
Az utolsó újmise
Kőhegyi Dániel káplán a Jászszentlászlói Katolikus Egyházközség meghívására a településen mutatta be utolsó újmiséjét. A Szent László-emlékév keretében megtartott programsorozaton a szentlászlóiak nagy szeretettel fogadták Dániel atyát.
A Szent-László emlékév kapcsán szervezett több programot is a Jászszentlászlói Katolikus Egyházközség. Június 11-én Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatott be szentmisét, majd június 18-án a kiskunhalasi plébánián szolgálatot teljesítő Kőhegyi Dániel atya tartotta meg utolsó újmiséjét az Úrnapja, azaz Krisztus Szent Teste és Vére főünnepén.
A szertartást megelőzően keresztelőt tartott, ahol egy kislányt részesített a keresztség szentségében, így befogadva az egyházközség tagjai közé. Az utolsó újmisén elmondott beszédében az Úrnapja mellett kiemelten fontosnak tartotta, hogy Szent László királyunk életéről, példájáról is megemlékezzen. A szertartás az Úrnapi körmenettel fejeződött be, valamint szentmisét lezáró szentségi áldással.
Ugyanakkor a kedves testvérek közül többen külön kívánkoztak újmisés áldásban részesülni. Természetesen mindezt jóváhagyva és támogatva, áldásban részesültek Dániel atya jóvoltából és támogatói jószándékából eredően. A jászszentlászlói hívek örömmel fogadták a fiatal, mosolygós Kőhegyi Dánielt.
