Bárki elmondhatta problémáját
Közélet

Bárki elmondhatta problémáját

Ingyenes jogi tanácsadásra várták az embereket a Mozgáskorlátozottak Kiskunhalasi Egyesületének irodájában. A panaszosok egy ilyen ügyekre specializálódott ügyvédnőnek mondhatták el problémáikat.

- Az Egyenlő Bánásmód Hatóság képviseletében látogattam most el Kiskunhalasra. Hetnte más és más településen vagyok fellelhető. Az utóbbi időszakban jellemzően beiskolázási problémákkal keresnek fel az ügyfelek, ezen felül sajnos évek óta nem csökken a hitelkárosultak száma, sokan fordulnak hozzám ebben a kérdéskörben is  - mondta el dr. Tóth Edina ügyvéd.

A Mozgáskorlátozottak Kiskunhalasi Egyesületének elnöke azt mondja, nagyon hasznosak ezek a találkozók, hiszen sok rászoruló kaphat segítséget különböző ügyekben.

- Eddigi tapasztalatunk alapján nagyon sokan meg vannak elégedve ezzel a helybe érkező szolgáltatással. Szép számban jöttek ezúttal is az érdeklődők, viszont fontos, hogy akik esetleg most nem tudtak itt lenni, de lenne kérdésük, problémájuk, jöjjenek be az irodánkba, s minden elérhetőséget meg fogunk adni a jogászunkhoz - hívja fel az érintettek figyelmét Tallérné Nyitrai Ilona, a halasi egyesület elnöke.

A jogi tanácsadó a nap folyamán rögzítette a halasi panaszosok által elmondott eseteket. Ezt követően, mont elmondta, továbbítja a dokumentumokat az illetékes szervek felé.

Hozzászólás (0)