Berki Violára emlékeztek
Közélet

Berki Violára emlékeztek

Berki Viola (1932-2001) Munkácsy-díjas festőművész halálának 22. évfordulója alkalmából a Pásztortűz Egyesület szervezésében március 26-án megemlékezést tartottak régi református temetőben. Napra pontosan ezen a napon hunyt el 22 éve a neves művész, képíró – küldte tájékoztatóját a Pásztortűz Egyesület.

Végső István elnök köszöntötte a megjelenteket, majd röviden ismertette Berki Viola életrajzát és munkásságát. Szót ejtett a kiskunhalasi helytörténetben való jelentőségéről, illetve családfáját illetően néhány mondat erejéig kitért a Bulcsúkon és Gyenizséken kívül a Thorma-családdal való rokonságára is. Az egyesület tisztította meg és rendezte az elhanyagoltnak tűnt sírkertet.

Monda Margit, A mi Violánk című versét szavalja

A Pásztortűz Egyesület tagja, Monda Margit külön erre az alkalomra írta meg A mi Violánk című versét, amelyet megosztott az emlékezőkkel. Ezután a megjelentek, városunk díszpolgárának sírján elhelyezték az emlékezés és tisztelet virágait, majd Végső István elnök a Pásztortűz Egyesület nevében készített viola koszorújával egészült ki a Berki Violára való megemlékezés.  

Fotók: Pásztor Gergely