Bibós tánc lett a tanév legjobbja
Közélet

Bibós tánc lett a tanév legjobbja

A Halas Televízió Pont című ifjúsági műsora évek óta meghirdeti a szalagavatós táncok versenyét, amelybe minden, az adott tanévben bemutatott osztálytánc automatikusan bekerül, majd pedig a közönség egy online szavazás keretében döntheti el, melyik koreográfia volt a legötletesebb, leglátványosabb. Idén, egy szoros küzdelmet követően a Bibó-gimnázium 12. osztálya került ki győztesen.

A szavazás elindításakor természetesen még mindenki egyenlő esélyekkel indult, aztán hamar kiderült, hogy a dobogó legfelső fokának sorsa a Bibó 12. és a Szilády 12.c osztályai között fog eldőlni. Így is lett, hiszen egészen az utolsó pillanatokig fej-fej mellett haladt a két osztály a voksok gyűjtögetésében. Végül a bibósok közel 2160 „tetsziket” kaptak, amivel ők lettek a 2016-2017-es tanév abszolút közönségkedvencei.

- Nagyon izgalmas volt a szavazás időszaka. Sokat kampányoltunk az osztálytáncunk érdekében, megkértük az ismerősöket, barátokat, hogy szavazzanak a mi táncunkra. Nagyon jó érzés, hogy nem csak szerintünk volt kimagasló a produkció, hanem mások is így látták – számolt be élményeiről Tóth Mirtill, az osztály egyik diákja.

A fiatalok azon túl, hogy oklevelet kaptak elsőségükről, megnyertek egy bankettvacsorát is, ahol finom ételekkel és italokkal várják majd őket a Bendzsóban. További részletek ma 18:00-tól a Pont magazinban.

Hozzászólás (0)