
Bibós télűzés máglyával
Negyedszerre gyűltek össze a Bibó István Gimnázium diákjai az intézmény előtti területen. A fiatalok ezen a rendezvényen búcsút mondtak a rossznak, a bántó gondolatoknak. Minden, ami nyomasztotta őket, gyorsan a lángok martaléka lett.
A vidám télűzés népi tánccal kezdődött, majd begyújtották a parkolóban felállított máglyát. Ezt megelőzően a diákok egy-egy cetlire felírták mind azt, amelytől meg szeretnének szabadulni. A gondolatok borítékokba kerültek és az osztályok képviselői ezt dobták be a tűzbe.

Csorba Imre igazgató elmondta, a fiatalok így már újult erővel kezdhetnek neki a félévnek. Az igazgató úgy véli, a rendezvénynek egy másik üzenete is van, a bántó gondolatokkal együtt elűzik a telet is.

A fiatalok közösen elénekeltek egy tavaszköszöntő dalt, majd az ebédlőben folytatódott a rendezvény. A szülői munkaközösség tagjai friss lángossal és teával várták a télűzőket. Több mint ötszáz lángost sütöttek ki a délelőtt folyamán, olyan finomra sikeredett, hogy nem is maradt belőle.