Bizalom és kötelezettség
Közélet

Bizalom és kötelezettség

Vajon melyek a körzetük legégetőbb problémái? Melyek azok a hiányosságok, amelyeket elsők között szeretnének pótolni? A hatos kerület problématérképét Bognárné Nagy Évával rajzoltuk meg.

 
Bognárné Nagy Éva azt vallja, hogy a feladat, amit a választók bizalmából kapott, kötelezi őt. Ugyanakkor hálás azoknak, akik tesznek valamit a városért. – Szeretném megköszönni azoknak, akik részt vettek a választáson, a közös ügyeink alakításában. Köszönettel tartozom, akik támogattak, bizalmat adtak nekem, ez kötelez engem, hogy méltóképpen képviseljem a hatos kerület és a város érdekeit is – tette hozzá Bognárné Nagy Éva. Mint megtudtam, volt olyan pillanat is, amikor úgy volt, nem lesz belőle képviselő.
 
- Megmondom őszintén először nem is vállaltam el a felkérést. Aztán mégis igent mondtam. Édesapám mindig is a közért munkálkodott, én is ebben nőttem fel. A Pro Urbe-díj is kötelezett engem arra, hogy ha ilyen feladatot kapok, akkor azt teljesíteni kell. Ha bíznak bennem, akkor ez kötelezettséget is jelent. Vállaltam, sikerrel szerepeltem a választáson és immáron több mint három hónapja a hatos körzet képviselője vagyok – mondta Bognárné Nagy Éva.
 
Mesélte, hogy rögtön az első napokban szembesült a zöldhulladék elszállításának nehézségével. Tudta, hogy a Városgazda kapacitása kötött, de megoldódott a probléma. Aztán egy fakivágás kapcsán működött együtt a városi főkertésszel. Azt mondja, jó érzés az, hogy mindenki készséges, ha van megoldás és lehetőség a problémára, akkor nem sokat kell várni rá.

Megtudom tőle azt is, hogy a körzetében éppúgy található lakótelepes övezet, mint családi házas rész. A Kuruc vitézek, vagy éppen az Erdei tér önállóan is rengeteg feladatot jelent. Ráadásul a kerületben van a Lovasiskola is. – Nagy vihart kavart nem is olyan régen, hogy összetört egy fontos jelkép, az ott található lószobor. Most úgy tűnik, hogy május elsejére sikerült helyreállítani az eredeti állapotába- újságolta Bognárné Nagy Éva. A csillagda is a kerületben van, ennek jövőjével kapcsolatban is vannak már kialakult elképzelések.

Sokan keresték az elmúlt hónapokban. Persze a hatosban is gondot jelentenek a rossz állapotú járdák, a szemétszállítás hiányosságai. A képviselői munka sikereket is hozott számára. Az új  városvezetés első intézkedései között volt új gyalogátkelőhelyek kijelölése a forgalmas helyeken. - Még a Szilády-gimnázium igazgatójaként szorgalmaztam a Thúry József utca sarkán egy zebra létrehozását. Nagyon örülök, hogy ez most megvalósul. A Fazekas-iskola pedig a körzetemben van, ott is lesz egy átkelő, amely biztonságossá teszi a gyerekek és a szüleik közlekedését – mondta a képviselő. (Dr. Bognárné Nagy Éva elérhetőségei: 06-20/200-31-49, drbognarne@gmail.com)
Jáger Levente
Fotó: Pozsgai Ákos