Boldog születésnapot, Városi Bölcsőde!
Közélet

Boldog születésnapot, Városi Bölcsőde!

Negyvenedik születésnapját ünnepli ebben a hónapban a Városi Bölcsőde. A jeles alkalomra hónapok óta készültek az intézmény dolgozói. A péntek délutáni ünnepségre eljöttek a régi dolgozók is, akik szívesen emlékeztek vissza az elmúlt négy évtizedre. Miskei Beáta intézményvezető köszöntőjében megköszönte mindazoknak a munkáját, akik sokat tettek a bölcsődéért.

Március 1-én volt negyven esztendeje annak, hogy megnyitotta kapuit a Városi Bölcsőde. A jeles évforduló kapcsán ünnepséget rendeztek, amelyen Miskei Beáta intézményvezető köszöntötte a vendégeket. Eljöttek az egykori dolgozók, az iskolák, óvodák igazgatói és Farkas Dániel alpolgármester is.  

Együtt ünnepeltek

Azt mondta, hogy a jövőben is minden segítséget megad a város majd a bölcsődének. Utalt arra, hogy a közelmúltban adták át a megújult Ady Endre utcai óvodát, valamint készülnek két intézményben is a sportpálya megvalósítására.

Annus Istvánné és Garas Edit

Annus Istvánné volt az intézmény első vezetője. Köszöntőjében arra utalt, hogy egészen 2009-ig irányította a bölcsődét. Emlékeztetett a korabeli állapotokra, és arra, hogy abban az időben még négy ilyen jellegű intézmény volt a városban. Örömét fejezte ki, hogy annyi sok gyermeket neveltek, akik aztán a saját csemetéiket is ide hozták. Garas Edit 2009. és 2016. között irányította a bölcsődét. Számára az volt a legjelentősebb, hogy megújul az létesítmény, amely óriási előrelépés volt. - Külön öröm számomra, hogy megtaláltam az utódomat bea szenélyében, akire nyugodtan rábízhattam mindent - fogalmazott.

A volt bölcsisek is eljöttek az ünnepségre

A volt bölcsisek közül Suba Kitti, Suba Noémi és Vincze Gábor verset szavalt, a szülők köszönetét pedig Sztojka Roland tolmácsolta, aki két dalt is énekelt. Az ünnepség végén, a pohárköszöntő előtt Miskei Beáta virágot nyújtott át a két korábbi igazgatónak, valamennyi vendég viszont egy kedves ajándékot vehetett át, amelyet a bölcsőde dolgozói készítettek. Természetesen a születésnaphopz torta is dukált, ezen a díszítés két jellegzetes fotó volt az épületről. Részletek az esti híradóban és a szerdai Halasi Tükörben.

A múlt és jelen