Borongós ünnep, tisztelgés a 48-as hősök emléke előtt (galéria)
Közélet

Borongós ünnep, tisztelgés a 48-as hősök emléke előtt (galéria)

Időjárásban történelmi hasonlóság a 48-as forradalom halasi ünnepén. Szemerkélő esőben mondott nyugatkritikus beszédet Hunyadi Péter képviselő az Országzászló emlékmű előtt. Városvezetők és civilek koszorúztak a múzeumban, majd a Petőfi szobornál közösen szavalták el a Nemzeti dalt az emlékezők. 

Jellemzően esernyők alól figyelték a jelenlévők az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kiskunhalasi ünnepségét szerdán délelőtt 10 órától a Városmenedzser Kft. által szervezett városi ünnepségen. A helyi emlékező eseménysor első állomása az Országzászló emlékműnél a Kiskunhalasi Lovasbandérium díszelgő huszárjai és a Kiskunhalasi SZC Dékáni Árpád Technikum kadétjai sorfala előtt kezdődött. 

A Kiskunhalasi Lovasbandérium huszárjai és a Kiskunhalasi SZC Dékáni Árpád Technikum kadétjai díszelgés közben

Az indító huszárvezényszó után a Halas Concert Band által előadott Himnusz hangjaira az emlékmű zászlórúdjának csúcsára vonták a nemzeti lobogót. Városvezetők, kiskunhalasi önkormányzati képviselők, társadalmi szervezetek, intézmények vezetői, képviselői és halasi polgárok jelenlétében Hunyadi Péter képviselő lépett a szónoki mikrofonhoz beszédet mondani.

Hunyadi Péter képviselő beszéd közben

A képviselő párhuzamot vont a 1848–49-es forradalom és szabadságharc időszaka és korunk közéleti aktualitásai között. Mondatait a következővel kezdte. „Tisztelt Ünneplő Gyülekezet, tisztelt Halasiak! Emlékezésre, közös gondolkodásra hívom önöket néhány példán keresztül. 1848 küzdelmeire, szellemiségére visszatekintve, egy sereg napjainkra vonatkozó áthallást éreztem. Komoly tanulságok intenek minket. 

Városvezetők az esernyők alatt az Országzászló emlékmű előtt

A folytatásban így fogalmazott Hunyadi Péter. „A nyugattól mindig vártunk valami jót, szépet az elmúlt 1000 évben, de egyoldalúnak bizonyult ez a várakozás napjainkig. Bizonyosan ma sem remélhetünk még méltányosságot sem Európától, csak ha kiverekedjük magunknak.” A képviselő városunk múltbéli nagyjainak helytállását méltatta a továbbiakban. 

Kis Fruzsina, Rácz Nikolett és Szabó Réka, a Kertvárosi Általános Iskola 3. a osztályos tanulói

„Álljon itt példakánt néhány kiemelkedő halasi személy: Balajthy Dénes gimnáziumi tanár a Sándor-huszárok között harcolt. Bangó Péter ügyvéd, író, költő, az egyik kormánybiztosság titkára lett. Gaál Lajos gimnáziumi tanár honvéd főhadnagyként harcolt. Gózon István földműves, parasztverselő a kiskun szabad lovascsapatban harcolt. Práger Ábrahám orvos, honvéd százados főorvosként szolgált. Vári Szabó István jogász, a kormányzó egyik futára volt. 1872-ben Kiskunhalas első polgármestere lett.”

A múzeum nagytermében a megemlékezés résztvevőinek csoportja

Hunyadi Péter záró szavai biztatást közvetítettek, amit János Evangéliuma 8. fejezet 2. versének idézésével erősített. "Megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket" majd a következőkkel folytatta zárógondolatait.: „A HIT megtartó erő volt akkor, és az ma is. Építsük életünket a Kősziklára, hogy ne sodorhassa el még egyszer a történelem vihara. Ismerjük meg 1848 mély rétegeit és tanulságait, mert időben talán távol van, de tanulságait tekintve nagyon közeli. Tanultunk belőle?? Tanuljunk!”  Hunyadi Péter képviselő teljes beszédét közösségi oldalán olvashatják, amelyet ide kattintva érnek el.

Petőfi Sándor Nemzeti Dal című költeményét Görög Bence versmondó segítségével szavalta el a tömeg

Az összegyűlt tömeg a képviselői szónoklatot követően a Thorma János Múzeumba vonult a dékánis kadétok vezetésével. A múzeum nagytermében tavaszt köszöntő vers hangzott el Kis Fruzsina, Rácz Nikolett és Szabó Réka, a Kertvárosi Általános Iskola 3. a osztályos tanulói előadásában. A diákok versmondása után először Fülöp Róbert polgármester, Kuris István László és Szűcs Csaba alpolgármesterek, valamint Dr. Kollárné Lengyel Linda helyeztek koszorút Thorma János: Talpra Magyar című festménye előtt. Őket az önkormányzati képviselők, intézményvezetők, civilszervezetek képviselői és magánemberek követték. A múzeumból a Petőfi szoborhoz vonultak az ünneplők.

Dékánis kadétok felvezetésével vonultak az ünneplők

A Petőfi szobor nemzeti színű zászlókkal övezett gyűrűje köré sokan összegyűltek, ahová a szomszédos Magyarok Vásárából is odalátogattak érdeklődők. A szobornál közös szavalás következett. Petőfi Sándor Nemzeti Dal című költeményét a versmondó, Görög Bence segítségével szavalta el a tömeg. A versmondást követően a Halas Concert Band zenés kísérete közben történt az emlékezés virágainak elhelyezése, amellyel a város hivatalos ünnepségsorozata befejeződött.

A Petőfi szobor zászlókerttel, díszőrséggel körbevéve

A kiskunhalasi ünnepi megemlékezésekről és programokról, a Halas Televízió ma este 19 órakor kezdődő közéleti híradójában láthatnak részletes videó beszámolót.

Koszorúzók a Petőfi szobornál