Bővült a szociális segítő hálózat
Tovább dolgozik a halasi szociális segítő és az utcabizalmi hálózat, sőt szeptembertől még emelkedett is a létszám. Az Átlós és az Ady óvodák kaptak új segítőket – a hírt Szűcs Csaba alpolgármester jelentette be.
Halason több év kihagyás után tavaly decemberben indult újra a szociális segítő és az utcabizalmi hálózat. A nyáron is dolgoztak, újszerű kezdeményezésként többek között azon, hogy a rosszul teljesítő diákok sikeresen vegyék a pótvizsgát. A vakáció ideje alatt pedagógusok önkéntes munkájának segítségével korrepetálást tartottak a gyerekeknek a Tó utcai Közösségi Házban.
A pótvizsgák eredményéről Szűcs Csaba alpolgármester számolt be és egyben köszönetét fejezte ki a segítő pedagógusoknak. A 20 korrepetálásra járó diákból 17-en tettek sikeres vizsgát, így nekik nem kell évet ismételniük.
Az is kiderült, hogy a hálózat foglalkoztatása a jövő nyárig biztosan megoldott, a városvezetés pedig dolgozik a folytatás lehetőségén. Egy olyan programot dolgoznak ki, ami lehetővé tenné a hálózat tagjainak állandó foglalkoztatását a közmunka helyett.
Szöveg: Fehér Erika