Bringatúra Bugacra
Közélet

Bringatúra Bugacra

Több mint nyolcvanan vettek részt a Halasi Bringabarát Klub és a Kefag Zrt. közös túráján, amelynek a célállomása Bugac volt. Mint megtudtuk: a halasiakon kívül jöttek biciklisek többek között Tázlárról, Szankról és Jászszentlászlóról is. Bugacon aztán egy rendhagyó versenyt szerveztek, amelyek nemcsak a kerékpárostudás számított.

 
 
A Halasról induló túra az olajosok útján, Szankon át vezetett, majd egy rövid erdészházban történt pihenő után Móricgáton átmenve érkezett a több mint 80 résztvevő Bugacra, a X. Abonyi Imre Hajtófesztivál helyszínére, a falu melletti pusztára.
A finom ebéd elfogyasztása után 2 fős fogathajtó és kerékpáros váltó csapatok versenyeztek egymással, a fogathajtók között olyan világbajnokokkal, mint Bárdos György, Fülöp Sándor és Juhász László.  A vetélkedést a Bárdos György – Dr. Vancsura János kettős nyerte. A délutáni visszatekerés is jó hangulatban zajlott, az időjárás ezúttal a bicajozók mellé állt.  A résztvevők ezúton mondanak köszönetet Fodor Mihálynak a szervezésért.