Búcsú Gyöngyi Krisztiántól
Pénteken délután kísérték utolsó útjára a 43 éves korában tragikus körülmények között elhunyt Gyöngyi Krisztiánt az alsóvárosi római katolikus temetőben. Egykori osztályfőnöke, Tóth Ferenc gondolataival búcsúzunk tőle.
Búcsú Gyöngyi Krisztiántól (1974 – 2017)
Krisztián, kedves egykori tanítványom, drága barátom!
Még mindig hihetetlen, sokkoló a szörnyű hír: Gyöngyi Krisztián 43 éves korában egy borzasztó baleset következtében elhunyt.
Krisztián! 1988 szeptemberében kerültél a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági Szakközépiskola I/a osztályába. Gyorsan megtaláltad barátaidat: Bűr, Jassza, Bubu,Tamás és a többiek – remek csapat voltatok! Büszke vagyok arra, hogy az osztályfőnökötök lehettem! Más világ volt akkor, majd 30 éve… Legtöbbször a fékezhetetlen futballszeretetetek miatt kellett magyarázkodnom a kollégáim előtt, ma örülök, ha az okostelefonokkal vívott harcomban egy iksz körüli eredményt el tudok érni…
Igen, a sport… Kézilabdában és labdarúgásban is tehetséges voltál, Rákóczi Kupa aranyéremmel büszkélkedhettél (1992)
Nem tudom, hogy édesanyád elmondta-e Neked, hogy harmadéves korodban megkeresett engem. Azt kérte, hogy segítsek neki meggyőzni Téged, az érettségi után ne világkörüli utazást tervezz, hanem válaszd a „hagyományos” felvételi – egyetem – diploma – családalapítás, előtted már milliók által kitaposott utat. De én akkor már tudtam, hogy 17 évesen is sokkal kiforrottabb, érettebb személyiség vagy annál, hogy a Verne és Dékány András könyvei után megálmodott világ megismeréséről lemondj… Sok egészséges, fiatal fiú szeretne „kalandos” életet. Nincs ebben semmi meglepő, csak éppen szinte mindegyik – úgymond – kinövi. Te voltál a kivétel…
Matrózként vágyaid teljesültek. Föld körüli utak, félelmetes tengeri viharok, zátonyok, fedélzetmosás, árurakodás… Csak a televízióban láttam hasonlókat, de amikor Téged hallgattalak, minden sokkal hitelesebbnek tűnt. Soha nem gondoltam volna, hogy minden egyes kikötőben számolni kellett azzal, hogy bennszülöttek próbálnak észrevétlenül felosonni a hajóra, egy jobb élet reményében. Talán ide vezethető vissza az a migráns válság, amely éppen jelenkorunk Európáját osztja meg, megoldhatatlannak tűnő feladatot jelentve a betonbiztos gazdasági tömörülésnek hitt EU számára. Miután Magyarország felszámolta tengerjáró hajóit, a jól ismert DK-Ázsiai toborzóirodában regisztráltál és a szervezésükben is részt vettél egy 9 hónapos tengeri úton…
Tökéletesre csiszolt nyelvtudásoddal könnyen végezted el Angliában az egyetemet, lettél ökológus. Még 30 éves sem voltál és mennyi élettapasztalatod volt, hány embert megismertél, milyen és mekkora veszélyekkel néztél szembe… Még leírni is félelmetes, hát még megélni!
Bevallom, nem tudom mikor és mennyi ideig voltál New-Yorkban pincér… Más ember életében ez egy életre szóló, sorsfordító esemény lenne, nálad egy halvány epizód. Arra emlékszem, hogy a krimikből megismert módon, az étterembe betérő amerikai rendőr kávét és fánkot rendelt – ahogyan azt mi „elvártuk” tőle itt Magyarországon, Te pedig „kiszolgáltad” ott az Egyesült Államokban…
Afrika… 20 éve is megvan már, hogy fényképet kaptam Tőled, a fekete kontinensről. Ottani barátaiddal vagy látható; a mellékelt levélből tudtam meg, hogy Zimbabwe egyik hatalmas rezervátumában vadőrként dolgozol… A természetet, az állatokat a törvényes rendet védted, többezer kilométerre a szülőhazádtól.
Embert nem ismerek, aki ezt vállalta volna – rajtad kívül! Soha nem beszéltünk arról, hogy utazásaidat, életed milyen forrásból finanszíroztad. Egyértelmű volt, hogy választott életformád nem az anyagiakról szól, hogy azok firtatása egyszerűen fel sem merülhetett volna…
Malawi… Talán 8 éve hallottam először róla. Úgy tűnt, megállapodtál. Bekapcsolódtál egy nemzetközi vadvédelmi programba, amelynek keretében rendkívül sikeres voltál. Eljutottál oda, hogy nemzetközi szaktekintély lettél. Tanácsaidat kikérték, fontos döntést nem hoztak a beleegyezésed nélkül, kimondva – kimondatlanul hallgattak Rád. Szólista voltál egy olyan társulatban, ahová még vokálozni is nehéz bekerülni…
Magánéleted is kedvező fordulatot vett. Igazi társat találtál, aki nem csupán elfogadta munkádat, de támogatott is. Bár személyesen nem ismertem a feleséged, de azt tudom, hogy kapcsolatotok és időközben megszületett kislányotok boldoggá tett. Csak remélni tudom, hogy lényed, személyiséged a piciben él tovább…
Drága Krisztián! Nincs az rendjén, hogy a szülő temeti a gyermekét, a tanár búcsúztatja a diákját… Könnyeimmel írom ezeket a sorokat…
Első gondolatom az volt, hogy ezt a nekrológot hamvaid mellett állva fogom felolvasni, de gyarló ember lévén érzem, tudom, hogy képtelen lennék rá. Ezért írásban búcsúzom Tőled – bocsáss meg!
Volt osztálytársaid, barátaid nevében is hittel állítom soha nem feledünk! Nyugodj békében!
Tóth Ferenc,
II.Rákóczi Szki, osztályfőnök, /1988-92/
