Büszkék lehetünk a halasi cigányságra (galéria)
Közélet

Büszkék lehetünk a halasi cigányságra (galéria)

Több száz vendég érkezett kedden este a Nemzetiségek Napja rendezvényére a Tiszti klubba. Elismerések átadására került sor és egy különleges előadás sorra, amely a cigány kultúra múltját, jelenét és jövőjét gyúrta egybe látványos és megérintő hangulatával. Szűcs Csaba alpolgármester bejelentette, hogy cigány múzeum létesül Halason.

Mindkét termet megtöltötték vendégek a Tiszti klubban, kedden este megtartott  Nemzetiségek Napja rendezvényen. A Kiskunhalasi Cigány Kisebbségi Önkormányzat által szervezett eseményen a Halasi Cigányságért díjak átadásán többeket elismertek.

Fülöp Róbert Kiskunhalas polgármestere tartott ünnepi beszédet, aki méltatta a halasi cigányság erőfeszítéseit a kisebbség felzárkóztatása terén. A barátságra, az egymás megismerésére, a kultúrák tolerálására hívta fel a figyelmet a városvezető és kellemes ünnepeket kívánt.

A november 30-án megtartott testületi ülésen hozott határozat alapján 2018-ban hárman vehették át a megtisztelő elismerést. Elsőként Bányai Gábornak, Kiskunhalas és térségének országgyűlési képviselőjének köszönték meg önzetlen munkáját, aki halaszthatatlan közfeladati ellátása miatt nem lehetett jelen. Díjat kapott Fülöp Róbert polgármester és a Virágzó Tehetség Művészeti Egyesület képviseletében Kéri Róbertné.

A Cigány Nemzetiségi Önkormányzat díjazta a kitűnő tanulmányi eredménnyel rendelkező gyerekeket. Tóth Ramóna, a Kiskunhalasi Kertvárosi Általános Iskola és Balogh Ramóna, a Szilády Áron Református Gimnázium tanulóinak Szűcs Csaba a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke adott át díjakat.

A diplomázottakat is díjazták, így elismerést kapott Köves Ágnes és Bakóczai Ildikó, akik mindketten romológia tanár és pedagógia tanár diplomát szereztek.

A Halasi Cigány Önkormányzat a kitűnő tanulók és diplomás pedagógusok mellett a cigányszármazású rendőröket is elismerték, akiket nemrégiben avattak fel. Varga Dániel, Szilágyi Richárd és Borsos Dániel őrmesterek kaptak különdíjat.

Az elismerések átadását követően színes, látványos és megérintő zenés, prózai előadásokra került sor, amit a közönség lelkes tapssal honorált, majd Szűcs Csaba a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke értékelte az esztendőt.

A vezető a kiskunhalasi és térségi kisebbséghez köthető projektek sikeréről és országos elismertségéről beszélt. A programokban résztvevő valamennyi szociális munkást megnevezte és kiszólította a csapatot. Hálát adott a Jó Istennek és áldását kérte munkájukra, majd bejelentette, hogy cigány múzeum létesül városunkban. Az est vacsorával zárult.