(►) Dékáni Bál – lesz folytatás
Közélet

(►) Dékáni Bál – lesz folytatás

Idén először szervezett közel háromszáz vendég számára bált a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikuma. Az intézmény sportcsarnokát díszítették fel és rendezték be erre az alkalomra a szervezők. A bál jótékony célokat szolgált, a vendégek a részvételükkel a Dékáni Alapítványt támogatták.

Este hat órától volt a vendégvárás a Dékáni Technikumban, jöttek is a résztvevők szép számmal, közel háromszáz főre terítettek a vendéglátók. A jótékonysági esemény fővédnöke Bányai Gábor kormánybiztos, a védnöke pedig Fülöp Róbert polgármester volt.

Fontos, hogy ne csak az iskolai időben, hanem így egy rendezvény keretében kötetlenebb körülmények között is találkozzunk - mondta köszöntőjében Molnár Nándor a Dékáni Árpád Technikum igazgatója.

A Dékáni Alapítvány megalakulásának köszönhetően rendeztünk tavaly decemberben egy szintén hagyományteremtő jelleggel a diákoknak bált. Csak diákok vettek részt, nagyon élvezték, nagyon fegyelmezettek voltak, nagyon jól szórakoztak, és most a szülőknek, támogatóknak, az iskola társadalmi közegének próbálunk egy ilyen kötetlen alkalmat teremteni arra, hogy megismerjék az iskolát. Egy iskola nem csak az, ami délelőtt háromnegyed nyolctól délután háromig itt folyik. Az iskola az a közeg is, ahol lehet szórakozni, ahol lehet jól érezni magát az embernek, ahol lehet a tanárokkal kötetlen formában együtt lenni, beszélgetni. Szeretnénk úgy igazából teret engedni arra, hogy megismerjenek bennünket, mi is megismerjük a partnereinket, és mindezt azért, hogy a gyerekeinknek minél többet tudjunk nyújtani.

Dabis Henrik a Dékáni Alapítvány elnöke is köszöntötte a megjelenteket. Az elnök elmondta, az alapítvány közreműködésével már eddig is több sikeres projekt szerveződött, melynek során támogatni tudták a diákokat.

Azért láttuk szükségesnek, hogy létrehozzuk a Dékáni Alapítványt, mert vannak olyan neveléssel, oktatással összefüggő célok, amelynek a támogatását ebből az alapítványi forrásból tudjuk majd a legrugalmasabban megoldani. Versenynevezéseket, versenyeken résztvevő diákoknak a díjazását tudjuk így biztosítani. Mi is szervezünk versenyeket, valamint vannak háziversenyeink, amelyeken például most volt egy angol verseny, illetve egy történelem verseny, ahol a népszerűsítést is, valamint a tanulóknak a jutalmazását ebből az alapítványi keretösszegből tudtuk megvalósítani. Fontos elmondani azt is, hogy most szerveztünk egy egészségbiológiai tanulmányi versenyt Bács-kiskun vármegye általános iskolás diákjai részére. Ez is egy nagyon nagy népszerűségnek örvendő, harmadik alkalommal megrendezésre kerülő versenyünk. Természetesen az alapítvány ezen kívül rászoruló tanulóknak a támogatását is elvégzi. Ami eddig befolyt összeg az alapítvány rövid működése alatt, azt ezekre a célokra használtuk fel – tette hozzá az elnök.

A jótékonysági bálon a közönség elé lépett Verebes Judit és Szilágyi Áron a Zentai Magyar Kamaraszínház két színművésze, műsorukat Szerda Árpád zongorista, zeneszerző játéka egészítette ki.

Hatalmas sikert aratott a technikum diákjainak tánca, a fiatalok vérpezsdítő dallamokkal, látványos koreográfiákkal lepték meg a bálozókat.

Az est folyamán a vacsorát a Pirtó Lovasfogadó biztosította fel, majd Dj Benny slágerválogatása szolgáltatta a talpalávalót egészen hajnalig.