
Díjazták a legszebb konyhakerteket
Elismerés lett a sok munka eredménye, kiosztották a Legszebb konyhakert verseny halasi fordulójának díjait. A Halasi Szüreti Fesztivál szombat délelőttje már évek óta a mezőgazdaság jegyében telik, ez így történt idén is. Kora délelőtt megnyílt a Szathmáry Sándor Kertbarát Kör terménykiállítása a Közösségek Háza udvarában és megtartották a konyhakert verseny díjátadó ünnepségét is.
Noha az időjárás most sem volt túl kegyes a termelőkhöz - volt szárazság, hőség aztán túl sok csapadék – a Szathmáry Sándor Kertbarát Kör tagjai idén is szemet gyönyörködtető zöldségeket, gyümölcsöket, savanyúságokat állítottak ki a Sétáló utcai Közösségek Háza udvarában.

Kószó József egyesületi elnök köszöntő szavai után Farkas Dániel alpolgármester nyitotta meg a kiállítást. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy a kertbarátok jó példát mutatnak mások számára is és jó lenne, ha minél többen művelnék a kertjeiket, földjeiket.

Halas már hetedik éve vesz részt a legszebb konyhakert versenyen. A szervezők örülnek annak, hogy idén voltak új nevezők, köztük gyerekek és intézmények is. A zsűri sok szempont figyelembe vételével hozta meg a döntését. Minden nevezőnek köszönik a részvételt és további kertészkedésre bíztatnak mindenkit. Az első helyezettek kertjei részt vesznek az országos döntőben, így lehet nekik drukkolni.

Helyezések:
Normál kert:
1. Süli Jenőné
2. Lakos Lászlóné
3. Szipán Ferenc
Mini kert:
1. Kalapáti Béla
2. Bor Bendegúz
oklevél Paprika Ágnes
Közösségi kert:
1.Halasi Városgazda Zrt. – Baki kastély
2. Szent József Katolikus Iskola és Óvoda – Lomb utcai kert
3. II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakgimnázium és Gimnázium
Különdíj MABI Társasház
Oklevél Szőri Attila és Venczel Katalin
Zártkert gyümölcsös:
1.Szlávik Lajos
2. Szőriné Burai Rita
Zártkert vegyes:
1. Pősz Miklós
2. Gyenizse László
3. Kovács Ferenc Istvánné
Különdíj Jakusch Dániel
Oklevél Lakos Istvánné
Zártkert zöldséges:
1. Angeli Károly
2. Bakics Nándor
3. Antóni Sándor (megosztott)
3. Bánóczki Dezső, Bánóczki Dezsőné
