Dr. Kovács Attila elsőként megnyerte a Géniuszt
Közélet

Dr. Kovács Attila elsőként megnyerte a Géniuszt

Dr. Kovács Attila történelmet írt a Géniusz televíziós vetélkedőben. A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház SZTE Oktatókórházának osztályvezető főorvosa tizedik ellenfelét, Szilágyi Jánost is legyőzte, így a játék történetében először nyerte meg mind a tíz fordulót. Attilának tudása, felkészültsége, humora és közvetlensége okán az egész ország drukkolt. 

Egy héttel ezelőtt még azt írtuk, hogy 1-0 arányú hátrányban van dr. Kovács Attila a Géniusz televíziós vetélkedőben. Ráadásul a kívműsorban ez volt a tizedik játék. A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház SZTE Oktatókórházának osztályvezető főorvosa azonban egyetlen pillanatra sem adta fel. Remek ellenfele volt, Szilágyi János személyében, de Attila előbb egyenlített, majd fordítani tudott. Kettő egyes vezetésénél következett a mindent eldöntő utolsó forduló. Riválisa nem adta olcsón a bőrét, de a kiskunhalasi főorvos ismét megvillantotta kivételes tudását.  Az utolsó kérdés a hecsedlire vonatkozott és Attila tudta, hogy a csipkebogyóról van szó. Ez azt jelentette, hogy a Géniusz történetében elsőként jutott túl mind a tíz játékon.  Dr. Kovács Attila viselheti a Géniusz címet és közvetlenségével, humorával, valamint páratlan tudásával egy ország kedvencévé vált. Mi is gratulálunk, szép volt Főorvos Úr!

Forrás: atv.hu