Dr. Letoha Miklósra emlékezünk
Közélet

Dr. Letoha Miklósra emlékezünk

Gyászol a kórházi közösség. Nyolcvan esztendős korában elhunyt dr. Letoha Miklós belgyógyász főorvos, a gastroenterológiai osztály alapítója. A kiváló szakember, vezető, nagybetűs EMBER búcsúztatása, saját kérésének megfelelően szűk családi körben lesz.

- Elment egy nagyon kiváló ORVOS, egy igazi TANÍTÓMESTER, egy nagyszerű, hűséges BARÁT, egy igazi humanista EMBER, kórházunk egyik utolsó legendája- így emlékezett meg dr. Letoha Miklósról dr. Egri Antal. Valóban legenda volt, annak az orvos-generációnak a tagja, amelyet olyan nevek fémjeleztek, mint dr. Zádory Attila, dr. Zsubori Zoltán, vagy éppen a kórházalapító igazgató, dr. Makay László.

Dr. Letoha Miklós 1968. szeptember 15-én kezdett el gyógyítani a Semmelweis Kórház elődjében. Mint a Halas Televíziónak adott interjújában 2019-ben elmondta, fél évszázadon át ez volt a munkahelye. Ez is mutatja a hűségét, szakmai alázatát. Nevéhez fűződik a gastroenterológiai osztály alapítása is. Gyógyító tevékenységét nemcsak a betegei, kollégái ismerték el. 2019-ben, az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai vagy közszolgálati tevékenysége elismeréseként Pro Sanitate-díjban részesült, amelyre dr. Szepesvári Szabolcs, az akkori főigazgató javasolta. 

A kiváló orvos volt,  példás édesapa, nagyapa, családfő. Dr. Letoha Miklós június 5-én hunyt el, temetése,  végrendeletének megfelelően szűk családi körben történik. Az volt a kérése, hogy búcsúztatása napján, június 24-én gyújtsanak emlékére egy gyertyát.