(►) Dr. Makay László Kiskunhalas díszpolgára
Közélet

(►) Dr. Makay László Kiskunhalas díszpolgára

A legendás kórházalapító, dr. Makay László kapja idén a Kiskunhalas díszpolgára kitüntetést. Az elismerést a Város Napján veheti majd át az orvos, aki 30 éven át vezette a Semmelweis kórházat. A döntést néhány perccel ezelőtt hozta meg a képviselő-testület, zárt ajtók mögött. Dr. Makay László tavaly ünnepelte a 90. születésnapját.

 

 

- Életem legszebb 30 éve volt, amíg a halasi kórházat vezettem. Jó, hogy a sors ezt megadta nekem. Az új kórház létrehozását az elképzeléstől, a tervezéstől a beüzemelésig tudtam csinálni, óriási lehetőség volt, kevés ember kap ilyet. Na, energia az kellett hozzá. Reggel 7-től már praktizáltam, aztán várt rám az akkor 806 ágyas intézmény - nyilatkozta tavaly áprilisban, a 90. születésnapján dr. Makay László a Tükörnek adott interjúban. A legendás kórházigazgató munkásságát 1999-ben Pro Urbe-díjjal ismerte el a város. A jelentős életművet idén pedig díszpolgári címmel köszöni meg Kiskunhalas. A kitüntetést a város napi ünnepségek keretében veszi át a legendás orvosigazgató.

Jáger Levente