
Dukla környéke háborús szenvedésre emlékeztet
A Dukla környéki táj és emberek nagy megpróbáltatásoknak voltak kitéve, óriási vérveszteséget szenvedett. Lengyel államhatár és Svidnik között szobrok, tankok és temetők sokasága található, az elesettek életáldozatára emlékeztetve. Két világháború emlékére állnak a szobrok.
- Egy jó ötlet, különösen családi kirándulásra gyerekekkel, a Szlovákia északkeleti részén lévő mindkét világháborús harcterek felkeresése. Gyerekek és felnőttek egyaránt szó szerint megérinthetik a tankokat, agyukat, repülőgépeket és egyéb harci felszereléseket, bepillanthatnak a bunkerekbe, fentről megnézhetik a harctereket, meglátogathatják halottak ezreinek a nyugvási helyet. Mindez érinthetetlen természettől körülvéve, jól kijelölt turistaútvonalakkal, pihenési és grillezési helyekkel. Még a Unesco-listás műemlékek is hozzáférhetőek itt. – invitál Radomir Jancosek, a bardejovi „Saris” regionális turisztikai szervezet igazgatója.
Az első és második világháborús nyomoknak köszönhetően a régióban emlékekkel vissza lehet térni a háború szörnyűségéhez. – Azon kevés szlovák vidékek egyike ez, ahol első világháború alatt hadműveletek zajlottak. Harc a Kárpátokért itt, távoli északkeleten koncentrálódott. Nehéz természeti körülmények között a konfliktusban résztvevő katonák százai vesztették életüket (Szlovákok, Csehek, Németek, Osztrákok, Magyarok, Oroszok, Ukránok). A szenvedések helye lett ez a föld harminc évvel később is, amikor itt zajlott a kárpát-duklai művelet – a második világháború egyik legnehezebb hegyi hadművelete – mondta Jancosek.

Mit lehet megtekinteni Dukla környékén?
A Svidnik – háborútörténeti múzeum útvonala
A háború egy szakaszának a dokumentációja. A múzeum egy tankelhárító aknára emlékeztető épületben kapot helyet, a kiállítása az 1944 kárpát-duklai hadművelet lefolyásának érdekes tanúsága. Megtekintési idő: kb. 1 óra
Svidnik II háborús temető
Nagy kulturális és történelmi értékű emlékhely, az I világháborús áldozatoknak álít emléket. Megtekintési idő: kb. 15 perc
Ukrán Kultúra Múzeuma – skanzen
A 11-hektáros területén meg lehet ismerni Ruszinok és Ukránok művelődés-történeti, politikai és társadalmi fejlődést Szlovákiában a legrégebbi időktől a jelenkorig. Látogatási idő: kb. 1 óra
Dezider Milly Galeria
Az Ukrán Kultúra Múzeuma egyik kiállítóhelye, amely bemutatja a ruszin és ukrán művészet fejlődését a XVI századtól a modern korig. Látogatási ideje: kb. 1 óra
Ladomirova – szent Mihály Arkangyal görögkatolikus temploma (UNESCO)
A templom 1742-ben épült egyetlen vasszög nélkül. A Kárpátok szlovák oldalán egyik legjellegzetesebb keleti rítusú templom, a UNESCO-műemlék listára került. Látogatási idő: kb. 30 perc
Svidnik Vízipark (jelenleg a járvány miatt zárva)
Egész napos műemlék látogatása után pihenni egy modern víziparkban és strandon lehet a városban. Található ott külső- és fedett medence valamint egy wellnesscentrum is. Látogatási ideje: kb. 3 óra

A halál völgye
A duklai harctéri és természeti komplexum része, amely Kapisova, Kruzlova és Nizna Pisana települések között fekszik. Látogatás ideje: kb. 1 óra
Hunkovce
A település területén található német katonai temető a II világháború idején keletkezett. A kárpát-duklai hadi színtéren elesett majdnem 3100 katonát temették el ide. Látogatási idő: kb. 15 perc
Gondviselő Szűzanyja görögkatolikus temploma
A templom nemzeti kulturális műemlék, XVIII végén épült és a II világháború után újjáépítettek. Egyes értékesebb ikonokat a szentélyből a Sarisi Múzeumban, Bardejovban kerültek megőrzésre. Látogatási idő: kb. 15 perc
A duklai csatatér
A csatatér részét a Csehszlovák Hadtest Szobra képezi, amely az elesett katonák előtti tiszteletadás szimbóluma. Az emlékhely látogatása során megérinthetők a kiállított fegyverek, bejárhatók az óvóhelyek, sétát is lehet tenni a terepén, ahol több ezer katona lelt halálát. A látogatás ideje: kb. 1 óra
Kilátótorony
A Duklai hágó közelében egy kilátótoronyra fel lehet jutni. Megtekinthető onnan a lengyel-szlovák határ panoráma látványa, ahol a kárpát-duklai hadművelet cselekvései zajlottak. Látogatási idő: kb. 30 perc.

Szabad határátkelő esetén figyelmébe ajánlunk egy látogatást lengyel Dukla városába (17 km-re a Duklai hágótól). A város számos kulturális és történelmi látnivalót kínál. A látogatás ideje: kb. 1 óra
Zyndranowa
A lemkó kisebbség otthonát képező települést minden bizonnyal érdemes felkeresni. A kultúrájuk eltér más, Kárpátokban élő, népcsoportoktól. Jellegzetes vonásait a Lemkó Kultúra Múzeuma mutat be, ahol néprajztörténeti kiállítás mellett a II világháborús duklai hadszíntéri eseményekre emlékeztető kiállítási része is van. A látogatás ideje: kb. 1,15 óra
(Forras: severovychodslovenska.sk)

The project is co-financed by the Governments of Czechia, Hungary, Poland and Slovakia through Visegrad Grants from International Visegrad Fund. The mission of the fund is to advance ideas for sustainable regional cooperation in Central Europe.
A projektet a Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia kormánya társfinanszírozza a Nemzetközi Visegrádi Alap Visegrádi Támogatások keretében. Az alap küldetése a fenntartható közép-európai regionális együttműködésre vonatkozó ötletek előmozdítása.
#VisegradFund, #V4, #Visegrad