
Eddig 20 alkalommal rendeltek el házi karantént, 8 most is érvényben van
Közeledik a bölcsődei és óvoda beiratkozás ideje, a mostani helyzetben erre is egy speciális eljárást kell kidolgozni. Fülöp Róbert tájékoztatása szerint a szükséges online felület készül, várhatóan csütörtökön délután élesítik. A polgármester azt is közölte, hogy a veszélyhelyzet elrendelése óta húsz alkalommal került sor házi karantén elrendelésre, nyolc jelenleg is érvényben van.
Néhány perccel ezelőtt tette közzé a polgármester a legfrissebb közleményét. Ebben kitér a szerdai piacra, a közelgő óvodai és bölcsődei beirakozásokra, valamint a házi karantén elrendelésre is.
Tisztelt kiskunhalasiak!
Tájékoztatom Önöket, hogy a ma délelőtti piac, hatósági ellenőrzés mellett, a múlt szombaton életbe lépett kijárási korlátozásoknak megfelelően zajlott.
Holnap reggel véglegesítjük az óvodai és bölcsődei beiratkozáshoz szükséges online felületet, amely várhatóan a délutáni óráktól mindenki számára elérhető lesz.
Az elmúlt 24 órában egy személy esetében került hatósági házi karantén elrendelésre. A veszélyhelyzet meghirdetése óta összesen 20 személy esetében került hatósági házi karantén elrendelésre: 8 fő esetében ez az intézkedés jelenleg is életben van, 4 fő esetében lejárt és 8 fő esetében felfüggesztésre (áruszállításban történő munkavégzés) került.
A Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban továbbra is négy diagnosztizált, koronavírussal fertőzött beteget ápolnak. Egyikük sem kiskunhalasi lakos.