
Egy nap az egészség jegyében (galéria)
Egészségnapot rendeztek a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumban, ahol a diákok és felnőttek egyaránt hasznos tanácsokat kaphattak szakemberektől, egészségügyi dolgozóktól. Az iskolában mindig nagy sikerrel zajlik a véradási akció, nem volt ez másként idén sem.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, milyen fontos a megfelelő táplálkozás, a sok mozgás és a rendszeres egészségügyi szűrés. Többek között ezekre a dolgokra is felhívták azok figyelmét, akik ellátogattak a tekósok által rendezett egészségnapra.

- Próbáltuk úgy összeállítani a mostani egészségnap tematikáját, hogy a lehető legtöbb program közül tudjanak válogatni a résztvevők. Itt vannak a Kiskunhalasi Egészségfejlesztési Iroda munkatársai, akik különböző vizsgálatokkal mérik fel diákjaink egészségügyi állapotát, ezen felül érdekes előadásokat lehet meghallgatni a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság dolgozóitól, a sportcsarnokban véradás zajlik, az aulában pedig a fiatalok által készített egészséges szendvicseket kóstolhatják meg az ínyencek – nyilatkozta Téglás László, igazgató.

Az ízletes falatok iránt valóban sokan érdeklődtek. Lehetett kóstolni például répakrémes, céklás, búzacsírás vagy éppen fenyőmézes barnakenyereket is. Több diák is megfogadta, hogy ezentúl chips és kóla helyett ilyen dolgokat fogyasztanak majd napközben.