Egyedi súlymérés a hulladékszállításban
Közélet

Egyedi súlymérés a hulladékszállításban

A hét elején mutatta be a Kiskunhalasi Regionális hulladékkezelő Központban Szilágyi Csaba, a Rexterra Kft. ügyvezetője, a fejlesztő társ cégek vezetőivel közösen próbaüzembe helyezett, a hulladékgyűjtő járművekre beépített edényzet azonosítási és mérlegelési rendszert, amelynek fejlesztését az elmúlt évben kezdték meg. A meghívott önkormányzatok képviselőinek és a szakmai közönségnek tartott bemutatón a kiskunhalasi városvezetést Fülöp Róbert alpolgármester képviselte.

 
„A RexTerra Kft. 2012-ben döntött egy közös fejlesztés útján, hogy a Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Kft-vel szervezettebbé, követhetővé tegyék a kommunális hulladékbegyűjtés módját, rendszerét Magyarországon – jelentett ki megnyitójában Szilágyi Csaba. Az elsődleges cél a hulladék begyűjtés követhetősége volt, illetve a tényleges hulladéktermelés alapján történő fizetési megoldások előtérbe helyezése a saját gyűjtőkörzetben. A különböző ösztönző rendszerek bevezetésével egy minőségi, értékteremtő szolgáltatást kívántunk kifejleszteni, amelyben az ügyfél érdekelté van téve a hulladékok elkülönített gyűjtésében, vagyis a szelektív hulladékgyűjtésben.

Bár a törvényi változások miatt a Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Kft. már nem alkalmazhatja a kifejlesztett rendszert, de az ágazat szolgáltatói számára elérhető, beszerezhető és alkalmazható a most bemutatott termékcsoport. A folyamatosan változó üzleti környezet ellenére kijelenthetem, hogy az alapkoncepcióban megfogalmazott céljainkat elértük” – mondta a RexTerra Kft. ügyvezetője.

rexgep

A tájékoztatón bemutatták a gyűjtőedényzetek egyedi azonosításának módját, eszközeit. Az edényzetekbe beépített azonosító chipeket érzékelő RFID chipolvasó rendszer digitális mérleggel került összeköttetésbe, amely a tömörítő járműveken praktikusan, jól ellenőrizhetően került elhelyezésre. A kifejlesztett szoftver alkalmas a jelek, adatok fogadására, azok továbbítására és számlázására. A rendszer online GSM adatkapcsolat segítségével on-line, vagy minden nap a telephelyre érkezéskor WI-FI adatkapcsolat útján a telephelyen szinkronizálja a gépjármű által összegyűjtött adatot, és azt rögzíti az egyes szerződésekhez.

A Illegális ürítés ellenőrzésére olyan megfigyelő rendszert fejlesztettek ki, melynek segítségével ez teljes mértékben kizárható és megszüntethető a „fekete szemétbegyűjtés”. A rendszer mozgásérzékelővel ellátott kamerákat tartalmaz, adat rögzítő egységet valamint az adatok továbbítására alkalmas on-line/offline egységet a hulladékgazdálkodási szolgáltató igényeinek megfelelően. Az adatok időbélyeggel vannak ellátva, így a RFID chip leolvasásával teljes szinkronizálható a felvétel, tehát minden leolvasáshoz fénykép, vagy videofelvétel társítható. A rendszer teljes körű adatkommunikációra képes GSM kapcsolattal, PDA segítségével.

rexnagy

Természetesen nem csak a gyűjtőjárműveken történtek fejlesztések, hanem a megnövekedett információhalmaz feldolgozása is megoldás született. A fejlesztésben a RexTerra Kft. és a Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Kft. mellett a BCS Hungary Kft., Mega-Hercz-Q Bt., a HI-Tech Műszertechnika Kft., a TENZI Mérlegtechnika Kft. vettek részt.

Kép-szöveg: Kovács Iván