
Éheztette kutyáit a halasi férfi
Egy csontsovány és egy felpuffadt hasú kutyakölyköt mentettek meg állatvédők Kiskunhalason. Az éhező állatokra a város déli oldalán lévő Kopolyai úton találtak rá véletlen, egy másik állatmentés során. A rendőrség, az állatvédők feljelentése nyomán eljárást indított ismeretlen tettes ellen.
Miután a kocsiban lévő kutyatáppal megetette őket, amit két pofára habzsoltak a jószágok és vizet adott nekik, értesítette Rémánné Halmosi Évát, a Kiskunhalasi Állatvédő Egyesület elnökét, valamint a rendőröket, akik rövid idő alatt kiérkeztek a megadott helyszínre. Hatósági állatorvos is megvizsgálta a jószágokat, aki megerősítette, hogy huzamosabb ideje nem kaphattak rendesen enni a kutyák. A szerencsétlen sorsú állatokat soron kívül fogadta be a Halasi Állatotthon.
Ákossy Zoltán, a Halasi Állatsegítő Alapítvány elnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy minkét kutya nagyon rossz állapotban került hozzájuk. A kölyköt, egy szegedi állatklinikára szállították, ahol további orvosi kezelések várnak rá, míg a nagyobb kutyát az állatotthonban, karanténban tartják és próbálják felerősíteni.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya állatkínzás vétség elkövetésének gyanúja miatt nyomozást rendelt el, egyelőre ismeretlen tettes ellen.
Pozsgai Ákos
{phocagallery view=category|categoryid=1263|limitstart=0|limitcount=0}