
Éjszakai kísérletek a Szilády-gimnáziumban (galéria)
A kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium évek óta csatlakozik az ország számos településén sikerrel zajló Kutatók Éjszakája rendezvénysorozathoz. Idén minden eddiginél változatosabb programokkal invitálták az intézmény falai közé a halasiakat és környékbelieket.
Többek között a sötétben világító tollaslabdázást, a fűrészlapon való muzsikálást és az extra érzékeny, digitális mikroszkóppal történő vizsgálódást is kipróbálhatták a halasi Kutatók Éjszakáján megjelent vendégek. A Szilády-gimnázium pedagógusai és diákjai bő 240 percen keresztül várták az érdeklődőket a helyszíneken.

A sportcsarnokban, az udvaron, az aulában és a főépület két szintjének tantermeiben is lehetett érdekességeket látni, hallani. Volt, aki lufiállatkákat hajtogatott, míg mások hangszerek segítségével mutatták meg, miként lehet például a hangmagasság változtatásával befolyásolni a lángnyelveket.

- Büszkék vagyunk arra, hogy évek óta egyre többen és többen látogatnak el gimnáziumunkba egy-egy ilyen rendezvény alkalmával. Pedagógusaink hosszú időt töltenek el előzetesen tervezgetéssel, ilyenkor pedig jó látni, hogy kicsiket, nagyokat, fiatalokat és felnőtteket is mennyire lázba tud hozni egy érdekes kísérlet - mondta el weblapunknak Varga Judit, igazgató.

A Kutatók Éjszakáján készült felvételeinket a hétfői Híradóban, valamint a Pont című ifjúsági műsorban láthatják majd az érdeklődők.