Ékes hálaadás

Hálát adni mindazért, amit mi, „hétköznapi” emberek gyakran elképzelni sem tudunk, vagy csupán elsiklunk azon dolgok felett, melyek az élet apró örömeit, sikereit, szépségeit jelentik. Természetesnek vesszük ebben a mai sztenderdizált világban, hogy nekünk minden megadatott, minden „jár”, holott igenis köszönettel tartozunk azért, hogy minden érzékszervünket optimálisan használni tudjuk, hogy elménkkel a környezetünk eseményeit feldolgozzuk, hogy egyszerűen létezünk, és vagyunk egymásnak…a felsorolás pedig folytatódhatna még kinek-kinek gondolata szerint. Különös módon, akiknek az előbbiek részben vagy teljes egészében nem adatnak meg, Ők azok, akik a legtöbb hálával viseltetnek környezetük felé. Maruzsenszki Ernesztina intézményvezető a Hálaadásnapi műsor megnyitó beszédében további gondolatébresztőkkel szolgált.

- Nem tudom, Önök hogy vannak ezzel, de én mostanában sokat keresgélek. Néha hosszú percekig keresem a megfelelő szavakat, hogy pont azt mondjam el, amit szeretnék. Persze, előbb-utóbb minden, ami fontos, előkerül, néha pont akkor, amikor már nem is keresem. Egy-egy esetben el is szoktam csodálkozni azon, miért is volt olyan fontos nekem valamikor… Sok fontos embert vártunk ma ide, s mindannyian, akik itt vagyunk, fontosak vagyunk. Mindannyian! Fontosak vagyunk egymásnak, és közösen adhatunk hálát a létezésünkért- fogalmazott.

- A jelenlévő közösség tagjai nagyon különböznek egymástól, különbözünk egymástól látásunkban, mozgásunkban, és biztos vagyok benne, hogy abban is különbözünk, pont most kinek mi forog a fejében, a szívében, kiben milyen érzések kavarognak, vagy nem kavarognak. Mindenkinek, mindenkor van lehetősége, hogy ártatlan kezű legyen és tiszta szívű. Ez a biztos egyformaságunk! Külön hálát adok ma, hogy ez a város és gyülekezet, és mi, mindannyian ittlévők hiszünk abban, hogy a különbségeinkkel együtt élhető az élet, és van mit meglátnunk egymástól, fontosak és szerethetőek vagyunk mindannyian. Próbáljunk meg együtt hálát adni, a küzdők a nem küzdőkkel, az azonosságainkért és a különbségeinkért, valamint az Ékes Kapu létezéséért, mert most itt, minden zeg-zugban tetten érhető a különbségek összetartozása- tette hozzá az intézményvezető.

Ezt követően Dunai Attila és Cseresnyés Imréné a kiválasztott Bibliai szakaszból olvastak fel, amit a „Menjetek be kapuin hálaadással” kezdetű ének követett. Bödecs Pál lelkész szintén köszöntötte a megjelenteket, majd Vincze József saját verset szavalt. Kiskunhalas utolsó cipészmestere, Németh János is ellátogatott a műsorra, akinek önzetlenségét mutatja, hogy a több zsák, különböző színű bőr adományozásán túl megtanította, hogyan kell a bőrt kifeszíteni és megmunkálni. Baki Károly szintén szólt a vendégekhez, majd Hódos Bernadett nem mindennapi formáját választotta a hálaadásnak. Interaktív segítséggel mondott köszönetet mindazoknak, akik segítették azon az úton, amin most halad, és amivel meglelte a reményt, a mosolyt, és örömtelibb napokat.

Az Ékes Kapu diakóniai díjátadásáról is esett szó, mely a rendezvény előtt már megtörtént, hiszen a díjazott szeretne megmaradni a névtelenség árnyékában, nem kérkedve ezzel az elismeréssel, ám annál nagyobb boldogság töltötte el, hogy idén neki ajándékozták a díjat. Rikk Szilvia méltatta a további díjazottakat: Pálfiné Katalint, Csaplár Helgát, valamint a Gyülekezetet. Hallhattunk még szatmári népdalcsokrot az Ékes együttes előadásában, majd versmondás és ének színesítette tovább a gazdag előadást. Végezetül a Csaplár Helga segítségével készülő bőrdíszműves tárgyak megtekintésére nyílt lehetőség.
Kép-szöveg: Lunger Krisztina