(►) Elballagtak a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum végzősei (galéria)
Borongós időben, de vidám hangulatban búcsúztak el középiskolájuktól a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum végzős diákjai. Az intézmény udvarán több száz szülő, rokon, barát előtt élhették át felnőtté válásuk fontos pillanatait. A ballagók nevében László Ákos köszönt el a tanároktól és a Tekótól, útravaló gondolatokat pedig Hozdik Zsolt kanonok-plébános és Téglás László igazgató látta el a fiatalokat. Az arra méltó diákok elismeréseket vehettek át.
Elkezdődött Kiskunhalason a középiskolás ballagások sora. Elsőként a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum négy végzős osztálya köszönt el az intézménytől. Az időjárás az utolsó pillanatig függőben tartotta az ünnepség menetrendjét, végül az udvaron meg lehetett tartani a rendezvényt. Nem sokkal tíz óra után érkeztek meg az ünnepség helyszínére a ballagók az iskolazászló követően. Elsőként a 12. a (osztályfőnök: Kun Hajnalka), majd a 12. b (osztályfőnök: Gurály Attila), a 12. c (osztályfőnök: Molnárné Faragó Melinda), végül a 12. d (osztályfőnök: Nagy László) foglalta el helyét. A végzős diákokat Hozdik Zsolt kanonok-plébános látta el útravaló gondolatokkal, felidézve a szerenád emlékezetes pillanatait is.
A diákok nevében Veres Petra 11. c osztályos diák verssel búcsúztatta az évfolyamot. A ballagók gondolatait László Ákos tolmácsolta. Ő mondott köszönetet valamennyiük nevében a tanáraiknak, akik sok mindenre megtanították őket, de a legfontosabb nem szerepelt a tankönyvekben. - Még valamire megtanítottak minket. Arra, hogy a kitartás mindig meghozza gyümölcsét. Lehet, hogy ez egyénenként különböző, azonban mindenkiben ott volt az az erő, az az akarat, ami ahhoz kellett, hogy ezt végigcsinálja. És mi megcsináltuk - fogalmazott a végzősök nevében László Ákos. A folytatásban a végzős évfolyam átadta az iskolazászlót a tizenegyedikeseknek.
A Tekóban hagyomány, hogy az arra méltó diákok elismeréseket vehetnek át. Az év diákja címet László Ákos (12. a), a Jó tanuló, jó sportoló kitüntetést pedig Lány Bianka (12. c) és Bakró-Nagy Dániel (12. d) kapta meg. A Rákóczi Alapítvány által 1999-ben alapított A tehetséges diák díjat Erdélyi Tímea (12. b) érdemelte ki, a Rákóczi Művészeti Díjat 2022-ben Tamaskó Máté (12. a) és Komáromi Alexandra (12. c) vehette át. A Rákóczi Kitűnősége díjat Spitzer Bálint (12. a), Molnár Fanni (12. c) és Orbán Anna (12. c) kapta meg. A Vincit Virtus (Győz az erény) kitüntetést ebben az esztendőben Fehér László Levente (12. a), Hajagos-Tóth Martin (12. a), Rokolya József (12. a), Vígh Csaba Tibor (12. a), Barta Viktória ( 12. c) és Törteli Tamara (12. d) vehette át. Az elismeréseket Téglás László igazgató adta át. Az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület ifjúsági díját Kollár Valentina kapta meg dr. Döme Ottótól.
Az ünnepség folytatásában Téglás László igazgató mondta el ünnepi beszédét. - Ugye mennyi emlék, élmény juthat eszetekbe, összeszámolni is nehéz. Hát, erről is szól a középiskola. A kinyíló életetek e néhányéves időszaka, minden jó és rossz pillanatával, mindent megmutatott abból, ami az életben várhat rátok. Hisszük azt, hogy jól léteztünk együtt. Hisszük azt, hogy komoly, bölcs fiatal felnőttként értetek az útnak erre a pontjára- mondta beszédében az igazgató. A ballagás végén a végzős osztályok átsétáltak a névadó szobrához és koszorút helyeztek el.
Videó: Vercz András