
Élénk érdeklődés a Magyarok Vásárán (galéria)
Idén már 10. éve annak, hogy a Hazatalálás Baráti Kör megszervezi március 15-éhez kapcsolódva a Magyarok Vásárát. A célok mit sem változtak az évek során. Minőségi termékek és finom ízek bemutatása, hagyományőrző produkciók kíséretében.
Bús József szervező azt mondja, öröm látni, milyen sokan kíváncsiak napjainkban is az igazi értékekre.
- Annak idején azt a célt tűztük ki, hogy a vásár keretében bemutassuk az embereknek, vannak még igazi értékek. A kézzel készített termékek nagyon sokszínűek, mindenki megtalálhatja az igényeinek megfelelő dolgokat. Voltak, akik már napokkal ezelőtt felhívtak, hogy ilyen és olyan termékek lesznek-e, mert összegyűjtötték a pénzüket, hogy itt meg tudják venni az adott dolgot - fejezte ki örömét a szervező.

A portékák között igazi kincsekre bukkanhattak a nézelődők. A helyi emberek mellett az ország egész területéről érkeztek kézművesek, kereskedők, hogy bemutassák saját kezükkel készített termékeiket. Sőt, többen határainkon túlróól jöttek a vásárra.
- Erdély kulturális kincseiből hoztam el jónéhányat ma Kiskunhalasra. Mi még kézzel készítjük a mai napig az itt látható dolgokat. Örülök annak, hogy sokan keresik a termékeimet, hogy ezekkel a szép dolgokkal díszíthessék otthonukat - mondta el kérdésünkre Kovács Mária, kereskedő.

A rendezvényen több olyan érdeklődő is nézelődött, akik eddig mind a tíz vásáron jelen voltak. De akadtak olyan vendégek is, akik az ország másik feléről, például Debrecenből utaztak Kiskunhalasra kimondottan a Magyarok Vására miatt.

A Magyarok Vására nem lett volna igazi kulturális produkciók nélkül. A nap folyamán többek között a Halas és a Kiskun Táncegyüttes, valamint a Lyra zenekar is közönség elé állt.

Helyszínen készített felvételeinket a Halas TV péntek esti Híradójában mutatjuk be az érdeklődőknek.