Életveszélyes volt a megcsonkított fa
Közélet

Életveszélyes volt a megcsonkított fa

Éles hangvételű bejegyzést írt egy közösségi oldalon a Széchenyi utca egyik lakója. A napokban a Városgazda Zrt. dolgozói teljesen levágták a férfi háza mellett lévő fa lombkoronáját. A munkálatok során egy pad is összetört, azóta ezt már kicserélték a szakemberek.

Szakemberek által végzett mérési eredményét mutatta bizonyítékul stábunknak a Halasi Városgazda Zrt. vezérigazgatója. Molnár Ferenc azt mondja, nagyon rossz állapotban van a fa, így ezt az elsőre drasztikusnak tűnő csonkolást mindenképpen meg kellett lépni.

Azt az igazgató is elismeri, hogy talán a lombkorona 20-30 százaléka megmenthető lett volna, de teljesen biztos megoldásnak csak ez számított. A munkálatok során összetört pad mai ott jártunkkor már ki volt cserélve, így a lakók gond nélkül le tudnak ülni a játszótéren.

A szakvélemény kimutatta, hogy a fa 54 százaléka elkorhadt az évtizedek során, dőlésszöge pedig már 72 fokos, így egyre nagyobb veszélyforrást jelent. A Városgazda Zrt. vezetője azt mondja, biztos abban, hogy jó döntés született, még ha ez egyeseknek nem is elfogadható.

További részletek a Halas Televízió 19 órakor kezdődő Híradójában láthatóak.

Hozzászólás (0)