Elhunyt Fésűs Éva, a gyermekéveit Halason töltő meseíró
Közélet

Elhunyt Fésűs Éva, a gyermekéveit Halason töltő meseíró

Életének 93. évében, csütörtökön elhunyt Fésűs Éva Kossuth-díjas meseíró, költő – közölte az MTI. A mesekönyveiről, rádiós és televíziós munkáiról ismert író 1926. május 14-én született Cegléden. Kiskunhalas is jelentős szerepet töltött be az életében, hiszen gyermekéveit a városban töltötte.

A mesék és az irodalom világa már kisgyermekként elbűvölte, tízéves korától rendszeresen írt verseket. Meseírói pályafutása rádiójátékokkal kezdődött az ötvenes években, húsz éven keresztül volt a Magyar Rádió Gyermekosztályának külső munkatársa, 353 műsora és 28 hangjátéka került adásba. Mesejátékai, verses meséi közül a Nyúl a cilinderben, a Tapsikáné fülönfüggője, az Aranypofácska a legismertebbek.

1969-től dolgozott a Magyar Televíziónak is, ő írta többek között a nagy sikert aratott A palacsintás király és a Csaló az üveghegyen című mesefilmek forgatókönyvét. A rádiós és televíziós munkák mellett 24 mesekönyve jelent meg, legutóbb 2016-ban  A furfangos nyuszi című műve. Ugyanebben az évben publikálta felnőtteknek szóló verseskötetét Csepp víz címmel.

Fésűs Éva alkotásai a műmesék és a népmesei hagyományok legnemesebb ötvözetei. Hősei szeretnivalók, ügyesek, furfangosak, történetei meghatóak és tanulságosak. Több évtizedes munkássága során számos kitüntetést vehetett át. Nívódíjjal jutalmazta a Magyar Rádió és a Magyar Televízió, 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2014-ben a Stephanus-díjat. Fésűs Éva a Kossuth-díjat 2017-ben a magyar gyerek- és ifjúsági irodalmat gazdagító kiemelkedő életműve, tiszta és szép nyelvi eszközökkel megalkotott, örök érvényű emberi értékeket közvetítő meséi, televíziós és rádiós gyermekműsorai elismeréseként kapta meg.

A Pásztortűz Egyesület vezetője, Végső István is megemlékezik az írónőről. Fésűs Évának egy visszaemlékezéséből idéz, aki azt írta a gyermekkorról, hogy ez az időszak"az emberi élet legmeghatározóbb szakasza." A Kossuth utca 17. szám alatt lakott családjával. Halason tanult meg írni, biciklizni, és sok barátnője lett itt, akikkel később is tartotta a kapcsolatot. Édesapja munkája miatt innen Vácra költöztek.  Fésűs Éva gyors- és gépírónőként dolgozott nyugdíjazásáig. 1958-tól meseíróként a Gyermekrádiónál hozták le az írásait. Hivatali munkáját nem adta fel, mellette írt. Két évtizeden át rengeteg esti mesével, majd havonta két teljes óvódásoknak szóló műsorral, évente két mese-hangjátékkal és még egy gyermekopera szövegkönyvével az egyik legjelentősebb meseíró lett. Legismertebb művei: a Csupafül és a Palacsintás király mesék voltak – írja Végső István.