Elhunyt Szipán Ferenc
Közélet

Elhunyt Szipán Ferenc

Életének 90. évében elhunyt Szipán Ferenc előadóművész, Kiskunhalas komoly- és könnyűzenei életének kiemelkedő alakja. Feri bácsi lakodalmak, bálok, zenés, táncos rendezvények ezrein muzsikált, közvetlensége, humora és kivételes tudása miatt mindenki szerette.

A zongorista keze most örökre megpihent, a jellegzetes orgánum pedig elhalkult, csend lett. Életének 90. évében elhunyt Szipán Ferenc előadóművész. Kevés olyan halasi van, aki életében legalább egyszer ne hallotta volna zongorázni és énekelni Feri bácsit. A helyi zenei élet jeles alakját nagyon sokan kedvelték, szerették, mindenkinek kedves emléke van róla. Több ezer rendezvényen, bálon, lakodalmon zenélt, szórakoztatott és ajándékozott meg sokakat életre szóló, feledhetetlen pillanatokkal. Nemcsak a közönség, hanem a közösség is elismerte tudását, személyiségét, ezért 2002-ben Pro Urbe-díjat vehetett át. Az indoklás szerint a helyi zenei élet kiemelkedő egyéniségének, az évtizedeken át tartó, a művelődés és szórakozás területén végzett kimagasló szerepvállalásáért. Köszönetül generációk zeneszeretetre nevelésében szerzett elévülhetetlen érdemeiért, az emberi kapcsolatok hétköznapi gondozásáért.