Elismerték a több évtizedes munkáját
Közélet

Elismerték a több évtizedes munkáját

Rangos szakmai kitüntetést vehetett át Egerben a Magyar Víziközmű Szövetség találkozóján Farkas István a Kiskunsági Víziközmű - Szolgáltató Kft. stratégiai igazgatója.

 
Farkas István 1971-ben kezdte meg vízműves karrierjét, az eltelt 45 esztendőben végigjárta a ranglétrát, a kétkezi munkától a cégvezetésig mindent végzett.
fi01
A kitüntetettnek Bács-Kiskun megyében, a halasi kistérség vízellátásának és szennyvízkezelésének kialakításában és minden napos, biztonságos üzemeltetésében elévülhetetlen és meghatározó szerepe volt. Középvezetői és felső vezetői munkássága alatt, nagy figyelmet fordított a beosztottjainak a megszerzett üzemeltetői és emberi tapasztalatok átadására, munkakörülményeik javítására.
fi03
Farkas István augusztustól nyugdíjba vonul, ám tervezői, szakértői tevékenységét tovább folytatja.
Szöveg-fotó: Bakos László