Elkezdik a maszkok gyártását, mentőautó-fertőtlenítő a strand parkolójában
Közélet

Elkezdik a maszkok gyártását, mentőautó-fertőtlenítő a strand parkolójában

Elkezdik azoknak az ingyenes maszkok gyártását, amelyből legalább egy jut minden halasi háztartásba. Fülöp Róbert polgármester néhány perccel ezelőtt azt is közölte, hogy ideiglenesen a mentőszolgálat rendelkezésére bocsátotta a strand parkolóját, ahol a mentőautók fertőtlenítését végzik, míg el nem készül a kórház területén az állandó létesítmény.

Két halasi lakos esetében került sor ma hatósági házi karantén elrendelésére, a kórházban továbbra is egy olyan beteget ápolnak, aki a kornavírussal fertőződött. Fülöp Róbert polgármester azt is közölte, hogy elkezdik az ingyenes szájmaszkok gyártását. 

Tisztelt kiskunhalasiak!

A koronavírus okozta veszélyhelyzet kezelése kapcsán ma újabb helyi intézkedés bevezetésére nem került sor.

Ahogyan tegnap bejelentettem, az a célom, hogy minden kiskunhalasi háztartásba ingyenesen jusson legalább egy darab kimosható, többször használható védőeszköz. Ehhez a szükséges alapanyag a mai napon megérkezett városunkba. Indul a gyártás. Köszönöm indenkinek, aki eszközökkel vagy a kétkezi munkájával segít elérni a kitűzött célt.

Fontos hír, amely az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján elhangzott: a múlt hétfőn megkezdett építkezés jó ütemben halad a Szegedi úton. A jövő hétre elkészül a konténerkórház, amelyet csak akkor fognak igénybe venni, ha a normál kórházi kapacitások már nem bizonyulnak elegendőnek. Az új intézmény intenzív terápiás ellátásra is képes lesz.

A kiskunhalasi fürdő parkolóját ideiglenesen az Országos Mentőszolgálat rendelkezésére bocsátottam. Itt mentők kémiai fertőtlenítése zajlik addig, amíg az ezt a célt szolgáló objektum nem készül el a kórház területén.

Városunkban az elmúlt 24 órában 2 személy esetében került hatósági házi karantén elrendelésre.

A Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban továbbra is egy diagnosztizált, koronavírussal fertőzött beteget ápolnak.

Fotó: Koszticsák Szilárd (MTI)