Elkezdődött a legjobb gulyások viadala
Közélet

Elkezdődött a legjobb gulyások viadala

A IX. Sóstó Gulyásfesztivál egészen kora estig várja a látogatókat a Sóstó Csárda udvarán. Idén is ingyenes színpadi és gyermekprogramokkal bővül a főzőverseny, amelynek 200 ezer forint az összdíjazása. A neves gasztronómiai megmérettetésre közel ötven csapat nevezett be.

A térség egyik legnagyobb főzőversenyén Hagyományos Alföldi gulyásleves és Egyéb gulyásleves (pl. babgulyás) kategóriában lehetett nevezni. Az első helyezettek 50 ezer forrint, a második helyezettek 30 ezer forint míg a harmadik helyezettek 20 ezer forint készpénz díjazásban részesülnek. Természetesen idén is lesznek Különdíjas nyertesek, amit a tálalás az öltözet a főzőhely, illetve a jó hangulat értékelése alapján ítélnek oda a zsűritagok, Lekrinszki Zoltán „Leki” vezetésével.

A főzőcsapatok már kora reggel felállították a sátraikat, a zsűri szabályismertetése után pedig megkezdődött a „gasztrocsata”. A reggeli falatok mellé előkerültek a legjobb házi párlatok, melyek kellően átmelegítették a résztvevőket, a térség legügyesebb gulyásfőzői pedig már feltették főni az étkeket, hogy néhány óra múlva elkápráztathassák a szakértő zsűrit.


A szervező Fiat KB Autoteam Kft. és a Sóstó Csárda tartalmas színpadi műsorokkal készült, a színpadra lép majd a Szilaj Citerazenekar, a Halasi Népdalkör, a GrandUP Kids Tánccsoport, a Halas Fitness, és Figura Ede interaktív gyermekműsora is látható lesz a nap folyamán.  A kulturális választékot színesíti a nap folyamán a Szivárvány Bábcsoport előadása, a Kolo Tánccsoport, a Vadvirág Tánccsoport, a Halas Táncegyüttes, a Kiskun Táncegyüttes, továbbá a Blues Boots zenekar fellépése, este már a  MaNDiSCo TeaM szórakoztatja a versenyzőket és a kilátogatókat. A színpadi programok mellett ismét lesz rodeobika, továbbá arcfestés, Kreatív Tündér kézműves sátor, mobil KRESZ park akkumulátoros kisautókkal, ezek a programokon ingyenes a részvétel.

A kissé hűvös idő senkit ne riasszon el, a IX. Sóstó Gulyásfesztiválra érdemes kijönni!

A gigaüstben 2000 adag gulyásleves készül majd a Sóstó Csárda szakácsainak jóvoltából. A kilátogatók megízlelhetik Péter Laci bácsi bográcsos birkapörköltjét és pacalpörköltjét is. Az eredményhirdetésre 16 óra körül kerül sor.

Fotók: Anda Péter