Előre, magyarok!
Előre, katonák! Előre, magyarok! A győztes pákozdi csatára emlékeztek szeptember 29-én délelőtt a Felsővárosi Általános Iskola tanulói és pedagógusai műsorukkal. A rendezvényen Mészáros Imre igazgatóhelyettes mondott beszédet.
A Magyar Honvédség 36. Gábor Áron Páncéltörő Tüzérezred Kiskunhalas Helyőrségben becsülettel szolgálta a hazát. Előtte tiszteleg a Szabadság téren 2001-ben elhelyezett emlékmű. A Felsővárosi Általános Iskola a pákozdi csata és a honvédelem napja alkalmából idén is ünnepséget tartott. A műsorban közreműködtek negyedik osztályos diákok, Csatári Vivien nyolcadikos tanuló és a Kicsinyek Kórusa.
A Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület 44 éve alakult. Vállalta a hagyományok ápolását, felkutatását, bemutatását. Az alakulat megszűnése után is képviseli Kiskunhalason a honvédséget.
A győztes csatára Mészáros Imre emlékezett. Az igazgatóhelyettes úgy fogalmazott, elsősorban erkölcsi és politikai siker volt az ütközet. Az Arany-emlékév kapcsán a költői szerepvállalás fontosságáról beszélt.
Az ünnepség koszorúzással ért véget. A várost Fülöp Róbert polgármester és Farkas Dániel alpolgármester képviselte. Tisztelgett a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület és a Felsővárosi Általános Iskola.
Az eseményről további részletek a Halas TV szeptember 29-i Híradójában.