„Elvették a múltjukat, jelenüket és a jövőjüket” (galéria)
Közélet

„Elvették a múltjukat, jelenüket és a jövőjüket” (galéria)

A kuláküldözés áldozataira emlékeztek ma délután Kiskunhalason. A Városháza utcán lévő emléktáblánál a jelenlévők közösen idézték fel a történelemnek ezt a sötét korszakát. A megemlékezés végén koszorúkat, mécseseket helyeztek el az emléktáblánál.

Szerdán délután négy órakor megemlékezést tartottak Kiskunhalason, a kuláküldözés áldozatainak tiszteletére. A Himnusz közös eléneklésével kezdődött meg az esemény.

Emlékezőbeszédet dr. Bognárné Nagy Éva önkormányzati képviselő mondott. Felhívta a figyelmet arra a sok borzalomra, amit a kuláknak megbélyegzett magyar embereknek kellett átélniük.

- Azokra az ártatlan emberekre emlékezünk ma, akiket egy embertelen rendszer mindenüktől megfosztott. Megfosztotta őket a vagyonuktól, személyi irataiktól, s ezáltal identitásuktól is. Elvették a múltjukat, jelenüket és a jövőjüket. A Sztálin rezsim kíméletlen harcot indított a magyar agrártársadalom ellen. Minden eszközzel arra törekedett, hogy lerombolja a hagyományos paraszti életformát – fejtette ki beszédében a képviselőasszony.

Az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület tagjai egy szívhez szóló műsort állítottak össze erre napra. A gondolatokat három diáklány tolmácsolta a jelenlévőknek. Szót ejtettek többek között arról is, miként érintette a kuláküldözés a kiskunhalasi gazdálkodókat és családtagjaikat.

Ezt követően a Városháza utcai emléktáblánál koszorúkat, virágokat, mécseseket helyeztek el. A város nevében Fülöp Róbert polgármester és Kuris István László alpolgármester koszorúzott.

A megemlékezés a Szózat közös eléneklésével fejeződött be. A helyszínen készített felvételeket a Halas Televízió csütörtökön este 7 órakor kezdődő Híradójában tekinthetik meg az érdeklődők.