
Közélet
Enyhülés a medencékben
Sokak szerint csak vízben, víz közelében lehet kibírni a térségben tomboló rekkenő hőséget. A halasi strand forgalma is megélénkült ezekben a napokban, az átlagosnál többen keresnek frissülést a medencékben.
Délután 2 órától indul be a csúcsforgalom, sokan a munka után jönnek ki csobbanni és népszerűek az esti órák is – tudtuk meg Hugyecz Sándortól a fürdő vezetőjétől.
A nagy hőség miatt az országban több fürdő is hosszított nyitva tartást vezetett be, de Halason erre nem volt szükség, hiszen itt eleve kora reggeltől késő estig – 6-21 óráig – fogadják a strandolókat. Pénteken és szombaton pedig éjszakai fürdőzésre is mód van. A tapasztalatok szerint az ilyen forró napokon, estéken főként a panellakásokban élők „menekülnek” ki a strandra a lakásokban lévő szinte elviselhetetlen meleg elől. A fürdő vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy jól sikerült a múlt heti strandok éjszakája. A tavalyihoz képest most szinte megduplázódott az érdeklődők száma.