Érettségi a koronavírus árnyékában (galéria)
Közélet

Érettségi a koronavírus árnyékában (galéria)

Maszk, fertőtlenítőszer is ott volt az asztalokon a tolltartó, az üditő és a csokoládé mellett. Elkezdődtek az idei érettségi vizsgák, rendhagyó módon, a koronavírus árnyékában. A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium közel 120 végzős diákjának többsége mosolyogva ment be a számukra kijelölt tantermekbe, hogy nekilássanak a magyar nyelv és irodalom feladatlapnak.

Elkezdődtek az idei érettségik, amelyek nem a megszokott keretek között zajlanak majd. A korábbiakban megszokott rendelkezéseket jócskán felülírta a koronavírus, így a végzősöknek rendhagyó vizsgájuk lesz. Ez nem látszott annyira a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium diákjain, akik mosolyogva léptek be a tantermekbe. Előtte fegyelmezett módon, az udvaroin gyülekeztek és igyekeztek betartani a másfél méteres távolságokat. Sokan maszkot viseltek, az ajtóban elhelyezett fertőtlenítőszert pedig használták.

Egy osztályteremben maximum tíz diák ülhetett le, ezt már előzetesen beosztották, így nem volt fennakadás. Téglás László igazgató elmondta, hogy közel 120 végzős diákjuk van, számukra kellett biztosítani az előírt körülményeket. Az iskolában elegendő maszk és kézfertőtlenítő állt rendelkezésre. Pontban 9 órakor pedig mindenki megkapta a magyar nyelv és irodalom feladatlapot, amelynek kitöltéséhez másfél óra állt rendelkezésre. Ezt követően a második részben 150 perc állt a diákok rendelkezésére. További részletek a 19 órakor kezdődő híradóban.