Értékmutató szakmaiság (galéria)
Közélet

Értékmutató szakmaiság (galéria)

Kiskunhalas adhat otthont a Református Óvodák XXVII. Kárpát-medencei Szakmai Találkozójának. Ezt a rendezvényt minden évben másik óvoda szervezi, a Református Pedagógiai Intézettel együttműködésben. A Gólyafészek ebben a nevelési évben töltötte református óvodaként a 25. évét az országban elsőként. 

- Így kézenfekvőnek tűnt, hogy mi adjunk helyet ennek a szép konferenciának. Házigazdaként fogadjuk a rendezvény résztvevőit. A konferencia technikai részéért, szervezési feladataiért vagyunk felelősek. Mi biztosítjuk – a polgármesteri hivatallal, a helyi cégekkel, vállalkozókkal és társintézményekkel összefogva – a közel 300 vendég részére a szállást, ellátást és szabadidős programokat. Kiskunhalas város olyan különleges értékekkel rendelkezik, melyek megérdemlik, hogy megmutassuk kollégáinknak. Vezetőként kiemelt feladatomnak tartom városunk és óvodánk értékeinek bemutatását, valamint a halasi vendégszeretet hírének öregbítését – fogalmazott Vasné Horváth Olga.

A Református Óvodák XXVII. Kárpát-medencei Szakmai Találkozójának ünnepélyes megnyitóját pénteken délelőtt tartották. A Kiskunhalasi Református Egyházközség Gyülekezeti háza ad otthont a szombatig tartó rendezvénynek. A nyitóáhítatot Édes Árpád elnök-lelkipásztor tartotta. Azt mondta, a feltámadás reménységében legyünk együtt, és bízzunk abban, hogy a munkánk nem hiábavaló. Az országnak, a családoknak élő reménységre van szükségük. Hangsúlyozta: az óvodák feladata a reménységgel való magvetés, ami nagyfokú örömmel jár együtt. 

Köszöntőt mondott Fülöp Róbert. A polgármester örömét fejezte ki, hogy a Református Pedagógiai Intézet úgy döntött, idén itt rendezi meg konferenciáját. A felújított Thorma János Múzeumot és a Bay Gyűjteményt ajánlotta a résztvevők figyelmébe. Úgy fogalmazott: a város szívesen és bátran tudja megmutatni, élvezzék kincseit. A Csipkeház szintén nagyon komoly értéket képvisel. Érdemes ott is időt tölteni és megismerni a 115 éves halasi csipkét.

A Gólyafészek Óvodába járó gyerekek műsorát követően szakmai program kezdődött. A konferencia levezető elnöke Szabadi Edit pedagógiai előadó a Református Pedagógiai Intézettől. Ismertette: a határon túlról, Erdélyből, Délvidékről és Felvidékről is érkeztek a konferenciára. A rendezvénynek 320 résztvevője van. Megtudtuk azt is, hogy immár 78 magyar református óvoda van. Szabadi Edit felhívta a figyelmet az alázat és a hétköznapi csodák fontosságára. 

A kétnapos szakmai konferencia témái között szerepel az óvodai kommunikáció. Napirendre veszik a kommunikációs kompetencia fejlesztését. Szó lesz az Óvodai Nevelés Alapprogramjáról és a Pedagógiai Programról. Fontos szerepet kap a családi nevelés témakör nemzetközi tapasztalatokkal egybevetve. Előadás hangzik el a mentálhigiénéről, a stressz- és konfliktuskezelésről. Dr. Kádár Annamária mesepszichológust is Kiskunhalasra várják. Ő arról beszél majd, hogyan lehet beleszeretni a világot gyermekünk szívébe. 

Fotók: Anda Péter